szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint ellehetetlenülnek az alapítványi és a magániskolák, mert a jövő évi költségvetési törvényjavaslat alapján csökkenteni akarják a nekik juttatott támogatást – mondta Oláh Lajos. A képviselő szerint ha a jogszabályt változatlan formában fogadják el, akkor "nincs más hátra", mint hogy ezek az iskolák, oktatóik és a szülők összefogjanak és a "civil ellenállás irányába mozduljanak el".

A 2012-13-as adatok alapján a döntés az óvodák és az általános iskolák két, a gimnáziumok 14, a szakközépiskolák 20, az alapfokú művészetoktatási intézmények 50 százalékát érinti – közölte a képviselő. Ez több mint 15 ezer munkavállalót és nagyjából 300 ezer gyermeket jelent.

Ezek az intézmények korábban megállapodást kötöttek az oktatási kormányzattal, de ezt az egyezséget most felrúgták – közölte Oláh Lajos. Szerinte a megállapodás arról szólt, hogy a civil fenntartású alapítványi és magániskolák pedagógusainak, pedagógusasszisztenseinek, titkárainak és könyvtárosainak bérköltségét az állam száz százalékban finanszírozza.

A jövő évi költségvetési törvényről szóló javaslat viszont 75 százalékra csökkentené a finanszírozást – hívta fel a figyelmet. Hozzátette, a pedagógussegítők közül ráadásul csak azok után járna állami finanszírozás, akiknek van pedagógusi végzettségük, de egy rendszergazda vagy egy iskolatitkár egyáltalán nem biztos, hogy rendelkezik ilyennel.

Az lenne a tisztességes, ha a kormány kimondaná, hogy az alapítványi vagy magániskolákban tandíjat vezessenek be – közölte. Oláh Lajos a változtatás lehetséges motivációjának nevezte, hogy a kabinet tovább akarja növelni az egyházak befolyását.

A DK önkormányzati képviselői határozati javaslatot fognak beterjeszteni azokban az önkormányzatokban, ahol jelen vannak. Ebben azt javasolják, hogy az önkormányzat kérje a törvénytervezet módosítását – folytatta a politikus, aki szerint a törvénnyel "Orbán Viktor egy újabb szöget vert be a jövő generációjának a koporsójába".

Arra a kérdésre, hogy az iskolák esetében hogyan képzelik el a civil ellenállást, azt mondta, "bízzuk rá az iskolákra, a gyerekekre és a szülőkre (...), elég kreatívak lesznek".

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
135 millió forinttól indul itthon a legújabb Mercedes-AMG GT

135 millió forinttól indul itthon a legújabb Mercedes-AMG GT

Radar360: Utcára mentek az emberek Prágában, Párizsban és Minszkben is

Radar360: Utcára mentek az emberek Prágában, Párizsban és Minszkben is

Kevés európai országban marad olyan kevés szabadon elkölthető pénze a családoknak, mint Magyarországon

Kevés európai országban marad olyan kevés szabadon elkölthető pénze a családoknak, mint Magyarországon