szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Összesen tizennégy megyét érint már a kéknyelv-betegség, és az ország területének kétharmad részén kellett korlátozó intézkedéseket bevezetni a megbetegedések miatt – mondta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakmai főtanácsadója egy veszprémi konferencián szerdán. Földi Zsolt szerint beteg állatokat Békésben, Csongrádban és Bács-Kiskunban találtak, de korlátozásra jóval nagyobb területen van szükség.

A szakmai főtanácsadó elmondta, hogy egyelőre 100 alatt van azoknak az állatoknak a száma, amelyekben kimutatták a kórokozót.

A betegséget a Culicoides nembe tartozó törpeszúnyogok terjesztik, arra kizárólag a kérődző állatok fogékonyak, a vírus állatról emberre nem terjed és az estlegesen fertőzött állatból előállított élelmiszer sem jelent veszélyt a fogyasztóra.

Magyarországon 34 állattartó telepen mutatták ki a betegséget, de a szokatlanul enyhe idő elősegíti annak további terjedését – tette hozzá.

Az első megbetegedések októberben történtek Csongrád megyében. A beteg állatokra – elsősorban juhokra – jellemző az orrfolyás, az ödémás, szájból kilógó nyelv és a könnyezés.

Ugyanakkor azonnali vágásra belföldön és az Európai Unió területén is szállíthatók az állatok bizonyos feltételekkel. Földi Zsolt szerint korlátozó intézkedések bevezetésével és szúnyogirtással védekeznek a betegség terjedése ellen. A hideg idő is javíthat majd a helyzeten.

Takács Szabolcs, a Veszprém Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja emlékeztetett: a kéknyelv-betegségben elhullott vagy a kór felderítése miatt leölt állatokért állami kártérítés jár, ha az állattartó eleget tesz a bejelentési kötelezettségének.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!