Felmondta a kormány a társadalmi szolidaritást az LMP szerint

Az LMP szerint a kormány a jövő évi költségvetés-tervezetével nyíltan felmondta a társadalmi szolidaritás rendszerét.

  • MTI MTI
Felmondta a kormány a társadalmi szolidaritást az LMP szerint

A Fidesz már eddig is folyamatosan magára hagyta a szegény embereket, most azonban végleg elengedi valamennyiük kezét - mondta Szél Bernadett, az LMP társelnöke. Szerinte a segélyezés tervezett megszüntetésének ugyanis beláthatatlan következménye lesz a szegénységi küszöb alatt élő mintegy 3,3 millió ember életében.

A politikus szerint közülük is a gyerekek lesznek az egyik legnagyobb károsultjai a jövő évi büdzsének, ami elfogadhatatlan annak tudatában, hogy negyedüknek már most is nélkülöznie kell.

Miközben az adókedvezmények a jobban kereső családokat támogatják, addig például a családi pótlék feltételekhez, munkavégzéshez kötése, valamint a gyermekjóléti rendszer gyengülése és a szociális dolgozók elmaradó béremelése tovább rontja a legszegényebb családok és gyermekek körülményeit - tette hozzá.

Szél Bernadett közölte, a helyzet javítása érdekében kezdeményezik a gyes és a családi pótlék 2008-ig visszamenő, az éves inflációt követő emelését, továbbá azt is, hogy a legkiszolgáltatottabb emberek esetében ne lehessen megszüntetni a segélyek folyósítását.

Az LMP társelnöke kérdésre válaszolva üdvözölte, hogy a kormány bejelentése alapján növekedhet a gyermekek nyári étkeztetésének támogatása. Ugyanakkor megjegyezte: az ezermilliárd forintosra becsült áfacsaló hálózatok felszámolásával a költségvetésben szükségtelenné válna a jelenlegi mintegy harmincmilliárd forintos szociális megszorítás.


 

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.