Felsorakoztak Kész Zoltán független jelölt mögé Veszprémben a baloldali pártok: az MSZP, a DK, az Együtt, a PM, a Liberálisok és a Moma is támogatná őt a február 22-i veszprémi időközi országgyűlési választáson. Bizonytalan volt eddig, hogy az LMP beáll-e a baloldali támogatók közé – mostanra kiderült, hogy nem. A Jobbikból pedig Kész Zoltán nem kért.
Az LMP-s Schiffer András az Indexnek elismerte: voltak informális egyeztetései a Jobbikkal és az MSZP-vel is azért, hogy egy jelölt álljon szemben a Fideszével.
Az LMP társelnöke szerint tisztában vannak a veszprémi választás súlyával, és nem is a közjogi kétharmad megroppantása, hanem annak politikai-lélektani jelentősége a fontos. Szerinte nem egyik-másik ellenzéki párt sikere a tét, hanem a rendszer lebontásának megkezdése. És ebben pedig az MSZP és szövetségesei, illetve a Jobbik és az LMP között van egy pillanatnyi érdekegyüttállás – tette hozzá.
Schiffer András azt mondta: a szocialistákkal egyeztettek a legtöbbet, és az MSZP részéről is felmerült egy olyan egyetemi ember neve, akit az LMP támogatni tudott volna, de maga a jelölt végül nem vállalta a felkérést.
Kész Zoltánról azonban azt állította Schiffer, hogy róla senki nem kérdezte meg pártját, sem helyi, sem országos szinten. Szerinte a baloldali pártok jól tudták, hogy a „szabadpiaci fundamentalista" Kész az LMP-nek és a Jobbiknak sem lesz elfogadható, és nem tud új szavazókat behozni a baloldal eddigi táborához képest.
Az LMP december 23-áig dönt arról, kit támogatnak a veszprémi időközi választáson, és egyelőre tovább keresik azt a személyt, aki az összes ellenzéki szavazó számára elfogadható lehet.