Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Gyurcsány Ferenc Brüsszelben beszélt a kormány fizetős M0-ssal kapcsolatos terveiről és azt is elmondta, hogy az MTI letiltotta a szerdán vele készített interjút.
Gyurcsány Ferenc Brüsszelben reagált arra a szerdai hírre, hogy a kormány fizetőssé tenné a Budapestet elkerülő autópályát és a bevezető sztrádaszakaszokat. Mint mondta: miniszterelnökként megduplázták a magyarországi autópálya-hálózat hosszát, nagy költségvetési nyomás alatt dolgoztak, de ilyen "soha eszükbe nem jutott volna".
Ennek az intézkedésnek szerinte súlyos következményei lesznek, miközben költségvetési haszna nem számottevő - jelentette ki a volt miniszterenök. Gyurcsány Ferenc felszólította a polgárokat, hogy "minden rendelkezésre álló törvényes eszközzel próbálják útját állni ennek az őrültségnek".
A volt kormányfő kitért arra is, hogy szerdán interjút adott a Magyar Távirati Irodának a látogatásról és releváns kül- és belpolitikai ügyekről, amelyet végül a hírügynökség nem tett közzé, mint fogalmazott: az MTI vezetői az általa korrektnek nevezett elkészült anyag kiadását letiltották.
"Ez a legszégyenteljesebb és legsúlyosabb cenzúra" - fejezte ki tiltakozását és felháborodását a volt kormányfő, felszólítva egyúttal a hírügynökség vezetőit ennek a gyakorlatnak a beszűntetésére és az elkészült anyag csonkítatlan közzétételére.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.