154 ezer forintos négyzetméteráron adott túl egy Október 6. utcai üzlethelyiségen az V. kerületi önkormányzat – írta a Facebookon Juhász Péter belvárosi ellenzéki politikus.
Juhász szerint az üzlet a piaci ár töredékéért kelt el, mert ezen a környéken akár 700-800 ezer forintot is elkérhetnek egy üzlethelyiség négyzetméteréért.
Ehhez képest a 192 négyzetméteres, nagy portálos üzlet összesen 29,5 millió forintba került az új tulajdonosnak. Ennél még Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester is drágábban vette lakását az önkormányzat pénzéből többszörösen felújított, Szerb utcai műemlék házban – jegyezte meg Juhász Péter.
Juhász Péter szerint az üzlet áron aluli eladásával az új polgármester elődje, Rogán Antal hagyományait folytatja. "Meg kell állítani őket, mielőtt elfogy a belváros teljes ingatlanvagyona!" – írta.
Önkormányzat: kedvezményt kapott a bérlő, nem maradt el az értékbecslés
Belváros-Lipótváros Önkormányzata 2002 óta állt jogviszonyban az Október 6. utca 11. szám alatt található üzletet bérlő K. Kert Kft.-vel, amely az elidegenítésekről szóló rendelet alapján 30 százalékos kedvezményre vált jogosulttá az ingatlan elidegenítésénél.
A vonatkozó rendelet szerint ha az elidegenítés feltételeként a bérlő vállalja, hogy visszamenőlegesen megfizeti az emelt bérleti díj különbözetét, kedvezményre jogosult. Ebben az esetben is ezért élhetett a kedvezményes vásárlás lehetőségével a bérlő, aki egyébként folyamatosan karbantartotta, fejlesztette az üzlethelyiséget – írják az ötödik kerületi önkormányzat közleményében.
A K. Kert Kft. mint bérlő az elidegenítésnél a Helping Hungary Kft.-t jelölte ki a vételi jog jogosultjának a hatályos polgári törvénykönyv vonatkozó rendelkezései alapján.
Fontos tudni, hogy most is ingatlan értékbecslő szakvéleményét kérte ki az önkormányzat, ezután került a képviselő-testület elé az üzlethelyiség eladása, az értékbecslés alapján hozta meg döntését a testület. Az adásvétel a hatályos jogszabályoknak megfelelően történt; mindenkivel szemben, aki valótlanságot állít, Belváros-Lipótváros Önkormányzata megteszi a szükséges jogi lépéseket – tették hozzá.