Zuglótól kapott munkát Török Zsolt, az MSZP volt szóvivője

Török Zsolt volt szocialista képviselő a zuglói polgármestertől kapott munkát, rendezvényszervező lesz – közölte a Magyar Nemzet.

  • hvg.hu hvg.hu
Zuglótól kapott munkát Török Zsolt, az MSZP volt szóvivője

A zuglói polgármestertől kapott munkát Török Zsolt – tudta meg a Magyar Nemzet. A volt szocialista országgyűlési képviselő a XIV. kerület tulajdonában álló Cserepes Kulturális Kft.-nél fog dolgozni hétfőtől, rendezvényszervezőként, fizetése havi nettó 206 ezer forint lesz.

Az egykori pártszóvivő a lap szerint a múlt szombaton még a Facebookon panaszkodott, hogy minimálbért keres, mindössze havi 66 ezer forintból él, ami miatt a baloldali összefogást okolta.

A lapnak a PM-es Karácsony Gergely, Zugló polgármestere azt mondta, fellép az ellen, hogy a szocialisták rokonokat és gyanús ügyekbe keveredett potentátokat ültessenek zsíros pozíciókba, de Török Zsolt alkalmazásában nem lát kivetnivalót. Azt mondta, jó szakembernek tartja.

 

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.