szerző:
MTI

A Jobbik véleménye szerint a bevándorlás kérdése és a menekültkérdés kínos módon feszíti Európát - mondta Z. Kárpát Dániel beszélt hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus közölte: ennek a következményeivel lehetett szembesülni az elmúlt napokban és egyre inkább megalapozottnak tekinthető pártjuk álláspontja, amelyik szerint "Európára ki kell tenni a megtelt táblát".

A frakcióvezető-helyettes úgy fogalmazott: Magyarország esetében fel sem merülhet a bevándorlás fokozásának bármilyen szintű kísérlete. Emellett időzített bombára emlékeztető helyzetnek nevezte, hogy az utóbbi egy-két évben több mint a nyolcszorosára nőtt a Magyarországra érkező menekültek száma.

Hangsúlyozta, hogy Magyarország komoly veszélyben lehet, mert ezeknek az embereknek a jó része iratok nélkül érkezik vagy a határon eltépi az okmányait. Ezt követően pedig nem minden esetben zárt menekültszállón kapnak helyet, hanem sokszor lakott területen belül, félig vagy teljesen nyitott intézmények fogadják be őket - közölte. Példaként említette a debreceni és a balassagyarmati "tarthatatlan helyzetet", ahol - szavai szerint - a vagyon elleni bűncselekmények, a különböző garázdaságok és a "hölgyek vegzálása" kiugróan magas számokat mutat a korábbiakhoz képest.

Érdekesnek nevezte, hogy miközben a kormány a napokban "majdhogynem jobbikosként" nyilatkozik arról, "hogy Magyarország elutasítja a bevándorlás minden formáját", egy belügyminisztériumi rendelet nyomán számos önkormányzat körlevelet kapott arról, hogy ötezer négyzetméteres beépíthető vagy beépített területét térítésmentesen bocsássa a kormányzat rendelkezésére, menekülttábor céljára.

A Jobbik elvárja, hogy a kormány mérje fel a magyar lakosságot is potenciálisan veszélyeztető biztonsági kockázatokat, a nyitott vagy félig nyitott táborokat a vizsgálat végéig minősítsék zárttá és ezeket az intézményeket költöztessék ki lakott területeken kívülre - szólított fel.

Z. Kárpát Dániel hangsúlyozta, hogy Magyarországon található az EU-nak az a határszakasza, ahol egy kilométerre talán a legtöbb menekült jut. Riasztó adatnak nevezte, hogy a majdnem húszezer ideérkező menekült közül körülbelül tízezren heteken belül eltűnnek a hatóságok látóköréből.

Kérdésre válaszolva reagált Rogán Antalnak, a Fidesz frakcióvezetőjének azon szavaira, amelyek szerint látható, hogy a nyugat-európai országokban, például az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Németországban miként borítja fel a keresztény országok belső rendjét a muzulmán közösségek jelenléte. A politikus közölte: Magyarország keresztény ország, de álláspontja szerint a vita nem a muszlim közösségről szól, a Jobbik pedig nem vallási, hanem gazdasági és biztonságpolitikai kérdésként kezeli a problémát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Trump szankciókkal fenyegetett, ha nem lesz sikeres az amerikai alelnök ankarai tárgyalása

Trump szankciókkal fenyegetett, ha nem lesz sikeres az amerikai alelnök ankarai tárgyalása

Nagyüzemben hamisított BKV bérleteket két férfi

Nagyüzemben hamisított BKV bérleteket két férfi

Videó: kemény volt a karma, mint egy tégla

Videó: kemény volt a karma, mint egy tégla

Orbán talán senkit sem akart befolyásolni erkölcsi aggályaival

Orbán talán senkit sem akart befolyásolni erkölcsi aggályaival

Hatalmát mentené Erdogan a szíriai offenzívával

Hatalmát mentené Erdogan a szíriai offenzívával

Olyan pozíciót kapott a NATO-ban Mesterházy, amilyet magyar politikus még nem

Olyan pozíciót kapott a NATO-ban Mesterházy, amilyet magyar politikus még nem