szerző:
hvg.hu

A múlt hét végén fogták el Budapesten azt a harmincas éveiben járó magyar nőt, aki a gyanú szerint prostitúciós hálózat működtetésében vett részt Írországban. A nő 2012-ben menekült el Írországból, nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Budapest környékén tartóztattak le egy Írországban körözött magyar madámot – adta hírül a The Independent. A harmincas éveiben járó nő ellen európai elfogatóparancs volt érvényben. Az állítólagos madám jelenleg őrizetben várja, hogy kiadják az írországi hatóságoknak.

A magyar nő egyike volt annak a három személynek, akit 2012 májusában tartóztattak le kerítés miatt. A hatóságok gyanúja szerint a külföldi állampolgárokból álló szervezett banda nagy összegeket keresett prostitúció szervezésével 2010 és 2012 között. A bűnszervezetet nemzetközi pénzmosási ügyletekkel is gyanúsítják. A szövevényes ügyben az ír hatóságok jelentős mennyiségű aktát, mobiltelefont és számítógépet foglaltak le, több bankszámlát befagyasztottak.

Nem sokkal az után, hogy a nőt kiengedték dublini őrizetéből, elhagyta Írországot, és egészen a múlt hét végéig nem akadtak nyomára.

Rendőrségi források szerint a hatalmas prostitúcióellenes művelet igen eredményes volt.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Házi macskának néztek egy vadmacskát Somogyban, hamar feltűnt, hogy nem olyan kezes

Házi macskának néztek egy vadmacskát Somogyban, hamar feltűnt, hogy nem olyan kezes

Kósa: Nincs vége a NER-nek

Kósa: Nincs vége a NER-nek

Nagyon fél a kudarctól, ezért rengeteget dolgozik a 60 éves Rudolf Péter

Nagyon fél a kudarctól, ezért rengeteget dolgozik a 60 éves Rudolf Péter

Jól érzi, hogy hőség van, majdnem rekordmeleget mértek

Jól érzi, hogy hőség van, majdnem rekordmeleget mértek

Két újszülött gyermekét is megfojtotta egy sárkeresztúri nő

Két újszülött gyermekét is megfojtotta egy sárkeresztúri nő

A Pest Megyei Kormányhivatal vezetője műtősfiúhoz hasonlítja Karácsonyt, akinek szikét adtak a kezébe

A Pest Megyei Kormányhivatal vezetője műtősfiúhoz hasonlítja Karácsonyt, akinek szikét adtak a kezébe