szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A harkányi alpolgármester, a Fidesz helyi elnöke, Remmert Ferenc egy röplappal válaszolt arra, hogy az RTL Klub korábban firtatta a helyi önkormányzat ügyeit.

Kétezer példányban dobtak be a harkányi postaládákba egy szórólapot Remmert Ferenc harkányi alpolgármester, a fidesz helyi elnöke aláírásával, amelyben az önkormányzat a korábban róla megjelent hírekre reagált - adta hírül az RTL Klub Híradója.

Korábban a tévécsatorna arról számolt be, hogy a város a 200 millió forintos adósságára hivatkozva eltörölte az önkormányzati választások előtt még szeptemberben bevezetett, időseknek adott szemétdíj-kedvezményt, a képviselő-testület döntése szerint pedig Tiffán Zsolt, a helyi fideszes országgyűlési képviselő pedig évi 5 ezer kilométert tehet meg ingyen a város kisbuszával.

A szórólapon Remmert Ferenc azt írja, "tudtuk, számítottunk arra, hogy Harkányra rátalálnak a vöröslő pocsolyák fröcsögő hiénái", illetve "politikai hangulatkeltésnek" nevezi azt, hogy az ország egyik vezető kereskedelmi televíziója és "hevenyészett balos sajtóorgánumok sokasága" foglalkozott a város ügyeivel.

A szórólap "VV Balázsnak" nevezi Berkecz Balázst, az Együtt politikusát, akiről azt írja, "a káoszfüggők, a zavarosban halászók csak rombolni tudnak, és jóllakottan dícsérni a böjt torz emlékét".

Berkecz Balázs azt mondta, szerinte durcás óvodások szoktak így viselkedni, de ha spórolni akarna a város, akkor nem ilyen drága nyomatokat kellene terjeszteni, hanem nyilatkozni a sajtónak.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Gombok nélküli iPhone-on dolgozik az Apple

Gombok nélküli iPhone-on dolgozik az Apple

Új ligát alakítanának a legjobb európai futballcsapatok

Új ligát alakítanának a legjobb európai futballcsapatok

Változókor: törvényszerű-e az úszógumik megjelenése?

Változókor: törvényszerű-e az úszógumik megjelenése?