Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A Napi Gazdaságban ismertetett felmérés szerint a Fidesz magasan vezet a pártok között, és még Orbán is népszerűbb lett.
Stabilizálódott a kormánypártok pozíciója, a Jobbik elmúlt időszakban tapasztalható erősödése ellenére változatlan a Fidesz-KDNP fölénye, a baloldali pártok támogatottsága pedig stagnál – derül ki a Századvég legfrissebb, februári közvélemény-kutatásából, amelyet a Napi Gazdaság csütörtöki száma közöl.
A felmérés szerint a kormánypártok a teljes népességen belül 30 százalékon állnak, őket követi a Jobbik 16 százalékkal, a harmadik továbbra is az MSZP 12 százalékkal. Az LMP-re és a DK-ra 3-3, míg az Együttre a lakosok 2 százaléka adná szavazatát. Más pártok támogatottsága összesen 2 százalékos, a magukat bizonytalannak vallók aránya pedig 32 százalék a felnőtt lakosságon belül a február 5-10. között készült közvélemény-kutatás eredményei alapján.
A biztos pártválasztók körében is változatlan kormánypárti fölényt jeleztek az adatok. Ebben a közegben a Fidesz-KDNP 45, a Jobbik 25, az MSZP 19 százalékon áll. Az LMP és a Demokratikus Koalíció támogatottsága 4-4, az Együtté 2, míg más pártoké 1 százalék.
Ami a vezető politikusok megítélését illeti, a miniszterelnök esetében javulást mért a Századvég, ez szintén a kabinet megítélésének stabilitására utal: most a felnőttkorú lakosság 42 százalékának kedvező a véleménye Orbán Viktorról, ez az arány decemberben 40 százalék volt – írta a lap.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.