szerző:
Csikász Brigitta

Éjjel nem megy a fűtés, több napig nem tudtak fürdeni, mert nem volt víz, 14 órás szolgálatot teljesítenek - erre panaszkodott egy rendőr a Facebookon. A határátlépés nemcsak a "gazdasági menekültek" számára fáradságos. Panaszkodnak a rendőrök is.

Megúszta az illegális migránsokkal való „bíbelődést” az a Készenléti Rendőrségnél dolgozó egyenruhás, akit pénteken délelőtt a Keleti pályaudvaron talált szolgálatban a hvg.hu. A szokásos, migránsokat hozó Rail Jatet már végignézte kolléganőjével, és mint azt a mozdonyvezetővel is közölték, nem találtak illegális bevándorlót. A MÁV-os meglepetten nyugtázta, és mint a hvg.hu-nak megemlítette, úgy látszik a nagy menekülthullám véget ért – legalább is egy időre.

„Semmi gond nem volt velük egyébként a vonaton” – tette hozzá neve elárulása nélkül – „mindegyiknek volt jegye, mint minden más utasnak.” Megjegyezte, két hete lódult meg nagyon a helyzet, és jöttek vonattal tömegesen a migránsok.

Panasz a Facebook-on

A nagyszámú, napi ezer-ezerötszáz illegális migráns előállítása és szállítása jelentősen megnövelte a rendőrség feladatait.  „Szegedi Határrendészeti Kirendeltség. Menekültek elhelyezve sátorban, konténerben, garázsban. A 120 férőhelyes sátorra egy rendőr felügyel fegyver nélkül. Kísérés naponta tízszer, Nyírbátorba, Békéscsabára és Debrecenbe, indulás 3 órakor, 8 órakor, 12 órakor, 15 órakor és 17-kor.” - írta egy rendőr a Facebook-ra. „Ha az állomány este beesik a szállításból, az azt jelenti, hogy 14 órát voltak szolgálatban az emberek, akiket kiköltöztettek egy-két kilométerre messzebb levő, teljesen lelakott épületbe, ahonnan gyalog járnak be.”

Intézkedő rendőrök a Keletiben
©

A rendőrök elszállásolására jellemző, hogy „három napig nem volt zuhanyzás, mert meleg víz sincs, este 23 óra után nincs fűtés, csak reggel hatkor indul újra, akkor meg minek, hiszen szinte minden rendőr szolgálatban.”

„Olvastam a bejegyzést és nem tudom az abban szereplő információkat cáfolni” – mondta a hvg.hu-nak Megyeri Árpád járadékos rendőr, aki közel három évtizedig dolgozott a déli határvidéken, és máig napi szinten tartja a kapcsolatot a kollégáival. „Nem új keletű a probléma, csak korábban nem öltött ekkora méretet.” - magyarázta.

Megnőtt szolgálati idő

Míg egy hónappal ezelőtt naponta körülbelül 260-270 illegális migráns fogtak el a rendőrök – addig január 30-a és február 8-a között rendre napi ezer felett volt a határon átjutottak száma. A police.hu beszámolt arról is, hogy míg tavaly egész évben 35 439 határsértőt tartóztattak föl, idén január 27-éig 7 238-at. Pénteken is Csongrád megye déli részén 326 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök. A migránsok többsége Koszovóból érkezett, közülük 57 gyermek. A legnagyobb számú csoportot Ásotthalom külterületén fogták el, ott 67 koszovói lépte át illegálisan a zöldhatárt. A határsértők menekültstátusz iránti kérelmet nyújtottak be, így a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkatársai foglalkoznak velük.

Illegális határátlépőket elszállító rendőrök
©

„Az ország minden részéből vannak idevezényelve rendőrök, a szolgálat ellátás ideje a 14 órától a 24 óráig terjedhet” – mondta a hvg.hu-nak Megyeri Árpád, „aminek a nagy részét a menekültek befogadó helyekre történő szállítása teszi ki. Már a szegedi Moszkvai körúti határrendészeti kirendeltségen is katonai sátrat kellett felállítani a migránsoknak. De nem csak ők, a rendőrök elhelyezése sem a legjobb – tette hozzá a volt parancsnok.

„Szolgálat közben a rendőröknél nem lehet értékesebb holmi vagy pénz. Nehezíti az étkezésüket, hogy a több órás szállítások alatt útközben nem állhatnak meg.” - nyilván ez érvényes a menedékkérőkre is. Hogy a rendőrök fegyver nélkül vigyáznak a migránsokra, Megyeri Árpád is helyeselte, hiszen, ha az egyenruhás ellen fordulnának, a fegyvert meg is szerezhetnék.

Nincs védőfelszerelés

„Még védőfelszerelések sincsenek megfelelően biztosítva az egyenruhások számára" - mondta Megyeri, aki szerint 2013-ban történt, hogy gumikesztyű nélkül vizsgáltak át a rendőrök egy migránst, akiről csak a befogadása után derült ki, hogy akár ebolával fertőzött lehet. Tudomása szerint most a kézfertőtlenítő szert is a rendőrök saját pénzükből veszik, miközben a helyi Volán az autóbuszait fertőtleníti.

A rendőrség által a Bécsbe tartó RAILJET gyorsvonatról leszállított Koszovó állampolgárok
©

Megyeri elbeszélése jól jellemzi a politika által is gerjesztett előítéleteket, amire a Vice News beszámolója is rámutatott. A tudósításban ugyanis megszólal egy rendőr, aki attól tartva, hogy ebolásak lehetnek az illegális határátlépők, neylonnal húzta be a rendőrautó üléseit. Úgy, hogy a zöld határon olyanok jönnek át, akik magyar viszonyok szerint sem számítanak hátrányos helyzetűnek, és a határig szervezett módon, a buszjáratokra jegyet vásárolva, majd taxit is fizetve érnek el. És Magyarországon is készek fizetni azért, hogy továbbjussanak vagy élelmet kapjanak.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Gazdaság

4 térkép, ami elmagyarázza az európai migrációt

Az európai népesség északnyugati irányba migrál a kontinensen belül, legalábbis ez derül ki egy friss kutatás eredményeiből. A Bloomberg és a London School of Economics LSE Cities kiadványa szépen bemutatja, hogy bármennyire is nagyobb a gazdasági növekedés az EU keleti felén, az emberek innen inkább a 28 tagú blokk központja felé migrálnak.

Szombathelyen is az ellenzéki jelölt vezet

Szombathelyen is az ellenzéki jelölt vezet

Diák kezét törte el egy hódmezővásárhelyi tanár, vádat emeltek ellene

Diák kezét törte el egy hódmezővásárhelyi tanár, vádat emeltek ellene

A pihenőhelyen kapcsolták le a bolgár brutáltrélert – videó

A pihenőhelyen kapcsolták le a bolgár brutáltrélert – videó

Kulcshelyeket vitt az ellenzék, de a megyei jogú városok többségét a Fidesz nyerte

Kulcshelyeket vitt az ellenzék, de a megyei jogú városok többségét a Fidesz nyerte

Ankara visszautasította a szíriai hadművelet leállítására felszólító EU-nyilatkozatot

Ankara visszautasította a szíriai hadművelet leállítására felszólító EU-nyilatkozatot

Felpörgette a mémgyárat a választási eredmény, özönlenek a képek

Felpörgette a mémgyárat a választási eredmény, özönlenek a képek