Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Ezen a héten indul a jelentkezési időszak a diplomamentő program új nyelvi tanfolyamaira – írta keddi számában a Napi Gazdaság.
A Napi Gazdaságnak Pákozdi Szabolcs, az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFKN) ügyvezető igazgatója azt mondta, hogy a képzéseken már 240-360 órás tanfolyamokon oktatják a nyelveket a sikeres nyelvvizsga érdekében.
A korábbinál nagyobb óraszámban meghirdetett képzésekre körülbelül 3500 jelentkezőre számítanak. Olyan fiatalokra, akik sikeres államvizsgát tettek, már megszűnt a hallgatói jogviszonyuk, de a diplomához szükséges nyelvvizsgát még nem szerezték meg.
A lap azt írta, hogy a négymilliárd forintos kerettel elindult program nem igényel többletforrást, ezenfelül újabb etap meghirdetését az OFKN nem látja indokoltnak. Az egy évvel történő meghosszabbítás ugyanis meglátásuk szerint elég ahhoz, hogy a képzésen szerzett tudással sikeres nyelvvizsgát tegyenek a résztvevők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.