szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Visszavonták a Buda-Cash-ügy miatt Elek István tiszteletbeli monacói konzuli címét – írja a Válasz.hu.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium vizsgálatot folytatott le miniszteri utasításra a Buda-Cash Brókerházzal összefüggésbe hozott E. I.-val kapcsolatosan, ezután Szijjártó Péter miniszter E. I. tiszteletbeli monacói konzuli címének visszavonását kezdeményezte – írta vasárnap a Válasz.hu

A cikkben felidézik, hogy E. I.-t még 1991-ben Jeszenszky Géza akkori külügyminiszter nevezte ki tiszteletbeli konzulnak, feleségének, Chiara Rivetti di Val Cervónak pedig 2009-ben a szocialista kormány külügyminisztere, Balázs Péter adtak ugyanilyen címet.

E. úgy került képbe a Buda-Cash-ügyben, hogy amikor a cég 1999-ben 250 millió forintos tőkeemelést hajtott végre, a pénzt a BC 2000 Pénzügyi Tanácsadó Kft. tolta be a cégbe, és ekkor Buda-Cash alapító-tulajdonosa, Pintér Zoltán azt mondta, hogy a kft. mögött valójában E. I., Magyarország tiszteletbeli monacói főkonzulja áll. A cég ezért a tőkéért közel 28 százalékos tulajdonrészt szerzett a brókerházban.

A DRB bankcsoporthoz tartozó Buda Regionális Bank, a Dél-Dunántúli Regionális Bank, a Dél-Dunántúli Takarék Bank, valamint az Észak-magyarországi Regionális Bank tevékenységi engedélyét március 2-án vonta vissza a jegybank azt követően, hogy a csoporttal azonos tulajdonosi körbe tartozó Buda-Cash Brókerház engedélyét is visszavonta. Az MNB vizsgálata szerint a brókerház eltüntetett a kisbankok működésének fedezetéül szolgáló mintegy 60-65 milliárd forint értékű értékpapírt, így a bankok eszközeinek értéke nem nyújtott fedezetet a velük szembeni követelések teljesítésére.

Megjegyzés: Cikkünk eredeti változatában Magyarország volt monacói tisztletbeli konzulja még teljes nevével szerepelt. Ezt módosítottuk jogi képviselője megkeresése nyomán monogramokra. Érvelésük szerint a tisztségétől megfosztott ex-konzul már nem közszereplő, és így joga van személyes adatai védelméhez.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!