szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

Orbán Viktor kedden fogadta a Parlamentben Colleen Bell amerikai nagykövetet.

Hivatalosan is fogadta a kormányfő Colleen Bellt, az USA új budapesti nagykövetét, az egyórás megbeszélésén Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A felek a magyar-amerikai kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséről és az Európa előtt álló kihívásokról tárgyaltak, de szóba került az ukrajnai konfliktus is. A megbeszélésen fontos téma volt Magyarország energiabiztonsági helyzete – tette hozzá a sajtófőnök.

Orbán és Bell korábban nem hivatalosan már találkozott Andy Vajna filmügyi kormánybiztos lakásán, aki a magyar fővárosban tartózkodó Arnold Schwarzenegger tiszteletére rendezett vacsorát.

Colleen Bell január 19-én érkezett Budapestre, Áder János köztársasági elnök két nappal később vette át tőle a megbízólevelét. Azóta több közjogi méltósággal és kormánytaggal találkozott.

MTI
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!