Ma már nem döntenek Tarsoly előzeteséről

Vasárnapra halasztották a döntést arról, hogy előzetes letartóztatásba helyezzék-e a Quaestor-ügyben őrizetbe vetteket.

  • MTI MTI
Ma már nem döntenek Tarsoly előzeteséről

Az ügyben csütörtökön csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt vettek őrizetbe a rendőrök három embert, köztük a Quaestor-cégcsoport elnök-vezérigazgatóját, Tarsoly Csabát.

Az ügyészség indítványozta mindhárom gyanúsított előzetes letartóztatását. Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség sajtószóvivője szombaton közölte, hogy a védelem további bizonyítékok ismertetését kérte, ezért a nyomozási bíró a törvényes határidőn belüli időpontra, vasárnapra halasztotta az döntést.

Az ügyészség a tisztességes eljárás maximális tiszteletben tartásával intézkedik, hogy a védelem a kért további adatokat is megkapja – tette hozzá.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.