A júniusi menetrendváltástól lehet újra megszakítás nélkül vonattal utazni Budapestről Esztergomba, de villamos szerelvények helyett egyelőre csak a régen megszokott dízeles Desiro motorvonatokkal. Három év alatt több mint 44 milliárd forintot költöttek illetve költenek a 43 kilométeres vasútvonal felújítására - emlékeztetnek a cikkben.
A villamosítás a tervek szerint nyolcmilliárd forint lesz, ebből 6,8 milliárdot az EU ad. Ha tudják tartani a terveket, jövő őszre épülhet ki a felsővezeték-hálózat Budapest és Esztergom között.
A MÁV-nál a Népszabadságnál azt mondták: előreláthatólag egy hónapon belül elindul a közbeszerzés, és az optimista forgatókönyvek szerint a hatósági engedélyezés lezárása után, a villamos-felsővezeték építése idén nyáron megkezdődhet. A vezetékeket tartó oszlopokat már felállították.
Addigra az Aquincum és Pilisvörösvár közötti 14 kilométeres vonalszakaszról várhatóan levonulnak a vasútépítők, és megszakítás nélkül lehet majd Budapestről Esztergomba vonatozni, bár nem mindig.
A vezetéképítés miatt előreláthatólag nyolc hétvégén teljes pályazárat rendelnek el ugyanis, és akkor újra szükség lesz pótlóbuszokra.