DK-majális: Gyurcsány ingyenes ivóvízzel kampányolt

Már az előrehozott választások utáni programján dolgozik a DK, és kormányra kerülésük után az "elfelejtett kétharmadnak" akarnak igazságot adni - mondta a párt elnöke beszédében.

  • hvg.hu hvg.hu
DK-majális: Gyurcsány ingyenes ivóvízzel kampányolt

A DK olyan programot készít, amely "az elfeledett kétharmadra" hívja fel a figyelmet, akiknek a rendszerváltás csak reménytelenséget hozott. Amikor a párt kormányra kerül, ezek az emberek az ország tisztességesen megfizetett, megbecsült tagjai lesznek - mondta Gyurcsány Ferenc pártelnök a DK május elsejei rendezvényén a budapesti Városligetben. A párt programját már a jövő évi kongresszuson szeretné elfogadtatni, hogy azt a 2016-os előrehozott választásokon már megmérettethessék.

MSZP / Facebook

Az elfeledett hatmillió ember programja című elképzeléseiket ismertetve közölte: kormányra kerülésük után öt éven belül szeretnék elérni, hogy a minimálbér ne legyen kevesebb a mindenkori létminimumnál, és hogy összege 7-9 százalékkal növekedjen évről-évre.

Gyurcsány azt is hozzátette, ha kormányra kerülnek, elérik, hogy a cégek vezetői és tulajdonosai teljes vagyonukkal, korlátlanul feleljenek alkalmazottaik bérének kifizetésért. Azt is szeretnék, hogy a legminimálisabb szükségletet fedező mennyiségű ivóvíz és áram ára nulla forint legyen. terveik szerint az ár a fogyaztás mennyiségétől függően növekedne sávosan.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.