szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Folyamatban lévő büntetőeljárás miatt elutasította a parlament igazságügyi bizottsága hétfőn a brókerbotrányok vizsgálatára javasolt bizottságok létrehozását.

Ellenzéki képviselők kezdeményezték, hogy jöjjön létre vizsgálóbizottság a felügyeleti szabályozás, másrészt annak vizsgálatára, hová tűntek el a pénzek és milyen kormánypárti felelősök vannak.

A vitában az Együtt politikusa, a független képviselő Szelényi Zsuzsanna azt mondta: az Országgyűlés csak a károsultak kárpótlásával foglalkozott, ezért szükséges, hogy egy paritásos bizottság vizsgálja, hová lettek az eltűnt 100 milliárdok, hol hibázhatott a pénzügyi felügyelet és az ügyészség megfelelően járt-e el. Az ellenzéki politikus a költségvetési bizottság vonatkozó albizottságát alkalmatlannak minősítette a feladatra.

Budai Gyula, a bizottság fideszes alelnöke szóvá tette, hogy Szelényi Zsuzsanna is tagja az albizottságnak, így saját munkájáról is véleményt mondott. Kitért arra, hogy a mostani ellenzék egyebek mellett a Postabank- és a Kulcsár-ügyeknél nem lépett fel ilyen módon. A nyomozóhatóság feladata, hogy felderítse a csalást, hűtlen kezelést – mondta.

A szintén fideszes Vas Imre koncepciózusnak minősítette, hogy a vizsgálóbizottság csak kormánypárti felelősséget vizsgált volna, és úgy vélte: a felvetett kérdések azonnali kérdések, interpellációk formájában tisztázhatók.

A jobbikos Apáti István a bizottság létrehozása mellett érvelt. Bírálta Orbán Viktor miniszterelnök és Tarsoly Csaba Quaestor-elnök kapcsolatát, szerinte a kormány "szőnyeg alá akarja söpörni" a problémát.

Az MSZP-s Teleki László azt a véleményét hangoztatta, hogy a vizsgálat visszaadná a pénzügyi rendszerbe vetett társadalmi hitet.

Az LMP-s Schmuck Erzsébet arról beszélt: a jogszabályi környezet és a felügyelet hiányosságainak feltárása a Fidesznek is érdeke.

Mindkét parlamenti vizsgálóbizottság tárgysorozatba vételét 4 igen és 7 nem szavazattal utasították el.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!