szerző:
hvg.hu

Petíciót és Facebook-oldalt is indítottak a Corvinus Egyetem budai campusának diákjai és oktatói, akik szerdán egy fórumon fogadták meg, hogy nem hagyják eladni a Villányi úti ingatlanokat.

Szerdán délután fél 1-re hallgatói-dolgozói fórumot hívott össze a Budapesti Corvinus Egyetem budai campusának vezetése, ahol az egyetem vezetésén kívül több száz hallgató is megjelent. A Villányi úti campus díszterme teljesen megtelt, állítólag az egykori legendás LGT-koncert idején voltak utoljára ennyien az épületben.

A fórumot azért hívták össze, mert a kormány fel akarja darabolni a Corvinus Egyetemet, le akarják választani róla a kertészettudományi, élelmiszer-tudományi és tájépítészeti kart és el akarják adni a Villányi úti ingatlanokat, hogy az abból befolyó összegeket a Vár újjáépítésére fordítsák.

©

A fórumra a dolgozókon és a hallgatókon kívül meghívták Palkovics László felsőoktatási államtitkárt is, aki azonban azt üzente, azért nem vesz részt a fórumon, hogy egyelőre nincs miről beszélni, az átalakítások csak 2-3 hét múlva lesznek olyan állapotban, hogy azokat meg lehessen vitatni.

A fórumon elhangzott, hogy az egyetem eddig semmilyen hivatalos értesítést nem kapott még arról, hogy szét akarnák darabolni a kertészettudományi kart, és arról sem, hogy a campust el akarnák költöztetni.

A diákok és a tanárok is elmondták a gyűlésen, hogy nem fogják hagyni, hogy a campust elköltöztessék.Korábban ezért egy online petíciót is és egy Facebook-oldalt is indítottak.

A Miniszterelnökség szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében határozottan cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint a felsőoktatás átalakításával összefüggő bármilyen döntés, vagy tervezet és a Nemzeti Hauszmann Terv finanszírozása, így a budai Vár rehabilitációja között bármilyen összefüggés lenne.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kisebbre nőtt a Ceausescu rémuralma alatt felnövő állami gondozottak agya

Kisebbre nőtt a Ceausescu rémuralma alatt felnövő állami gondozottak agya

A világon ötödikként ültettek be egy új eszközt Szegeden egy idős, Parkinson-kórban szenvedő betegnek

A világon ötödikként ültettek be egy új eszközt Szegeden egy idős, Parkinson-kórban szenvedő betegnek

Így hat a Zolgensma: Zente már áll

Így hat a Zolgensma: Zente már áll

„Ne haragudjon, de ön nem hagyományos értelemben vett szépség”

„Ne haragudjon, de ön nem hagyományos értelemben vett szépség”

Durván kiosztott az amerikai külügyminiszter egy riportert, miután Ukrajnáról kérdezték

Durván kiosztott az amerikai külügyminiszter egy riportert, miután Ukrajnáról kérdezték

Lovasi András kiállt a győri fideszes jelölt mellett

Lovasi András kiállt a győri fideszes jelölt mellett