Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az élelmiszerbiztonsági hivatal által megbírságolt termelők többsége jogszabálykövetővé vált. A héten lekapcsolt péteri, gyomorforgató körülmények között májast, húskészítményeket előállító kistermelő ha rendbehozza az üzemét, máris újra dolgozhat benne - mondjuk addig a legfoglalt áru megsemmisítésére és a bírságra a gatyája is rámehet.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tapasztalatai szerint az elmúlt két évben a hivatal által leleplezett, szabálytalanságot elkövető termelők többsége, 80-90 százaléka jogszabálykövetővé vált - mondta Helik Ferenc, a hivatal kiemelt ügyek igazgatóságának vezetője.
Beszámolt arról is, hogy az a péteri kistermelő, akinél a Nébih a héten 5700 kilogrammnyi húsüzemi alapanyagot és terméket vont ki a forgalomból szabálytalanságok miatt, bírságra és szigorúbb utóellenőrzésre számíthat. Ennél szigorúbb szankciókat, például a tevékenység folytatásától való időszakos vagy végleges eltiltást azonban a törvény nem tesz lehetővé.
Az üzemet egy takarítatlan garázsban rendezték be, ahol a termelő egyebek mellett penészes szemeteskukában pácolta a termékeket, piszkos üstökben ipari zsírt olvasztott. Az esettel összefüggésben nem érkezett megbetegedésről bejelentés.
A megsemmisítés költségét a kistermelőnek kell állnia, és jelentős bírságot is be kell fizetnie. Csak addig nem folytathatja a tevékenységét, amíg rendbe nem hozza az üzemet. A jogszabályok ugyanis csak ezeket a szankciókat teszik lehetővé, az a jogalkotó feladata lenne, hogy ilyen esetekben a termelők eltilthatók legyenek a tevékenységtől akár egy időszakra, akár véglegesen - mondta el Helik Ferenc.
A szabálytalan tevékenység felelőssége szavai szerint közös: a vállalkozóé az elsődleges felelősség, de a piac üzemeltetőjének is "illik néznie az engedélyek meglétét", és a hivatal feladata, hogy a szabálytalanul készített termékeket kiszűrjék.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.