Az NFM vezetője a nyolcvanadik életévüket betöltött személyek esetében a szociális alapszolgáltatások infokommunikációs fejlesztését célzó tudományos kutatás és országos modellprogram kidolgozására, bevezetésére nevezte ki miniszteri biztossá Rubovszky Csillát - idézte fel a közleményében a fejlesztési tárca.
Az önkormányzati törvény pedig az NFM szerint lehetővé teszi az alpolgármester és az önkormányzati képviselők számára, hogy tudományos tevékenység folytatására kapjanak kinevezést a kormánytól vagy annak valamely tagjától. Megemlítették azt is, Rubovszky Csilla miniszteri biztosi munkáját nem segíti minisztériumi titkárság, sőt, az alpolgármester díjazás és más juttatások nélkül látja el a biztosi feladatát.
Az NFM arra reagált, hogy az Együtt korábban közölte, a hatályos törvények szerint összeférhetetlen az alpolgármesterség és a miniszteri biztosság, ezért Juhász Péter önkormányzati képviselő, az Együtt alelnöke írt az V. kerület polgármesterének, Szentgyörgyvölgyi Péternek és az érintettnek, hogy azonnal intézkedjenek a jogsértő állapot megszüntetéséről.
Juhász Péter az önkormányzati törvényre hivatkozva azt írta, az önkormányzati képviselő az összeférhetetlenségi okot a megválasztásától vagy az összeférhetetlenségi ok felmerülésétől, jelen esetben március 1-jétől számított harminc napon belül köteles megszüntetni, ez azonban Jeneiné Rubovszky Csilla esetében elmaradt.
Rubovszky Csilla az Indexnek azt mondta, nem mond le, mert nem is kell lemondania. A portálnak azt mondta, hogy doktori disszertációjával összefüggésben kapta minisztertől a kinevezést és miniszteri biztosként egy finn gyártmányú eszköz magyarországi alkalmazhatóságát mérik fel.