Ban Ki Mun elmondta, hogy Magyarország és más országok idén csatlakoznak azokhoz az erőfeszítésekhez, hogy a klímaváltozás kérdésében "együtt tapossuk ki" a jövőbe vezető utat. "Olyan utat, amely az embereknek és a bolygónak is biztonságot nyújt, amely egy virágzóbb és élhetőbb jövő felé vezet" - fogalmazott.
Az ENSZ főtitkára az Élő Bolygónk klímavédelmi honlapon megjelent üzenetében azt mondta, a decemberben Párizsban megrendezendő klímacsúcson a kormányoknak történelmi lehetőségük nyílik arra, hogy véglegesítsenek egy jelentőségteljes és egyetemes klímamegállapodást.
Ban Ki Mun egyúttal köszönetet mondott Áder János köztársasági elnöknek azért, hogy a magyar államfő az ENSZ világméretű klímavédelmi akciója keretében vezető szerepet vállalt az elektronikus aláírásgyűjtésben, ezzel is elősegítve a párizsi találkozó sikerét.
"Élő bolygónk útja Párizsba vezet" - mondta a főtitkár, hozzátéve, hogy ez a kezdeményezés egyesíti a világ különböző tájain élőket, felerősíti hangjukat, és a világ vezetőinek tudtára hozza, hogy polgáraik cselekvést várnak tőlük az egészséges, alacsony szén-dioxid-kibocsátású jövő megteremtéséért.
Nincs vesztegetni való időnk - hangsúlyozta Ban Ki Mun, hozzátéve: rengeteget nyerhetünk, ha megragadjuk ezt a lehetőséget. Az ENSZ-főtitkár a klímaváltozás elleni cselekvésre biztatott mindenkit Magyarországon és a világ minden táján.
ENSZ-főtitkár: ez legyen a globális összefogás éve
Az idei évnek a globális összefogás évének kell lennie annak érdekében, hogy fenntarthatóbb jövőt biztosítsunk mindenki számára - mondta az ENSZ főtitkára Magyarországnak küldött videóüzenetében.
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
Magyar Péter: a volt főügyész politikai okokból minősítette át a telefon-ügyét rongálásból lopássá
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
„Bumfordi barmok”, önkény és esti DJ – itt a DPK Tábor teljes programja
Energiaipari tűzszünetet jelentett be Ukrajna és Oroszország között az amerikai elnök
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta, „az újdonság erejével hatott rá” a tűzszünet híre.