Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Botka László, Szeged polgármestere szerint nemcsak kell, hanem érdemes is küzdeni a 2024-es magyarországi olimpiáért. Ezt egy olimpiai bizottság által szervezett rendezvényre üzente.
Botka László nem tudott elmenni a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) által szervezett Társadalmi párbeszéd az olimpiáért sorozat csütörtöki, szegedi állomására, de üzenetet küldött. Azt üzente, hogy "a jelenlegi elképzelésnek külön erőssége, hogy Budapest mellett több vidéki város - köztük Szeged is - bekapcsolódhatna a versenyek rendezésébe, ezáltal az egész ország bekerülhet a gazdasági-infrastrukturális fejlődés mellett az olimpiai játékok hihetetlenül izgalmas légkörébe" - fogalmazott a polgármester a MOB tájékoztatása szerint. Szerinte egy olimpia sokkal többről szól, mint sportlétesítmények, szálláshelyek és közlekedési infrastruktúra fejlesztése. - "Az ötkarikás játékok olyan más sporteseménnyel össze nem hasonlítható atmoszférát, izgalmat és presztízst hoznak hazánkba, melyet csak az élhet át valójában, aki már személyesen is részt vett ilyen eseményen." Botka szerint nemcsak kell, hanem érdemes is küzdeni a 2024-es magyarországi olimpiáért.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.