A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Orbán Viktor szerint a menekülteket a keresztény irgalmasság jegyében ugyan segíteni kell, és ennek megfelelően mi is szívemberek vagyunk, most azonban mégsem szabad engedni sem a szép szavak csábításának, sem az együttérzésnek. Pedig arra mindig szükség van. A miniszterelnök Brüsszelben arról is beszélt, hogy mi nem kaptunk annyi pénzt a menekülthelyzet kezelésére, mint Olaszország és Görögország, de nem is kuncsorgunk a pénzért.
Magyarországra nem hozni kellene bevándorlókat, hanem el kellene őket vinni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben, az Európai Unió állam-, illetve kormányfőinek a témával foglalkozó csúcstalálkozójára érkezve. Orbán azt mondta, hogy Magyarország ellenzi a menekültek szétosztására vonatkozó kötelező kvótákat, ilyesmit csak önkéntes alapon tart elképzelhetőnek.
A menekülteket a keresztény irgalmasság jegyében segíteni kell, de akik a gazdasági megélhetés és a jobb élet reményében jönnek, azokkal szemben meg kell védeni Magyarországot és meg kell védeni a magyar embereket – mondta, szerinte "mi is szívemberek vagyunk, de nem vagyunk agyatlanok, a kettőt egyensúlyban kell tartani". "Észnél kell lenni, itt most nem szabad engedni sem a szép szavak csábításának, sem az együttérzésnek", amelyre ugyanakkor mindig szükség van – mondta Orbán.
A miniszterelnök elmondta, hogy szerinte önmagában nem siker, hanem természetes tény, hogy a Magyarországra nehezedő nyomás a csúcs napirendjére kerül. Most már Brüsszelben is mindenki tudja, hogy Magyarországra érkezik a legtöbb migráns, megelőzve Olaszországot és Görögországot is – állítja a miniszterelnök.
"Ehhez képest ez a két ország kapott mintegy 160 millió eurót az elmúlt időszakban Magyarország pedig másfélmilliót" – állította a miniszterelnök, nyomatékosítva ugyanakkor: "de nem fogunk koldulni". Azt mondta, nem azért kell felhívni a figyelmet az adatokra, hogy Magyarország ezért pénzt kapjon, de – mint fogalmazott – "ha adnak, persze elfogadjuk, a segítség jól jön". "De ha nem adnak, akkor is meg fogjuk védeni a határainkat" – közölte Orbán Viktor.
A miniszterelnök egyúttal figyelmeztetett, hogy a mostani migráció egy olyan népvándorlási folyamat, amellyel hosszabb távon kell számolni. Úgy vélte, hogy téved, aki úgy gondolja, hogy ez egy átmeneti közel-keleti válság következménye, mert az európai jóléti rendszer, különösen a német olyan vonzó, hogy a következő években milliók fognak útra kelni, ha úgy érzik, hogy van esélyük bejutni.
"Egyetlen megoldás van szerintünk. Meg kell védenie mindenkinek a saját határait. Ha kapunk segítséget, akkor együtt, ha nem, akkor külön-külön, de a határokat meg kell védeni" – hangoztatta a miniszterelnök, aki szerint különben nem lehet feltartóztatni az áramlást, és milliószám fognak érkezni.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.