„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Tizenöt, embercsempészethez használt járművet és 129 bevándorlót tartóztattak fel, valamint 9 embercsempészt fogtak el a magyar rendőrök egy akció keretében, amelyet az Europol koordinációjával hajtottak végre a múlt héten – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).
A délkelet-európai rendőri együttműködési egyezmény (PCCSEE) támogatása mellett június 23-án és 24-én lezajlott, Sirocco elnevezésű akcióban Magyarország, Szlovénia, Ausztria, Románia, Bulgária, Macedónia, Bosznia Hercegovina, Montenegró, valamint Albánia bűnügyi szervei vettek részt.
A két nap alatt a nyomozók 15 olyan csempészgépjárművet azonosítottak, amelybe illegális bevándorlókat ültettek be Budapesten vagy amely úgynevezett előfutó funkciót töltött be. Az osztrák hatóságok további öt csempészjárművet tartóztattak fel.
Az embercsempészek között volt egy palesztin állampolgár is, akit előzetes letartóztatásba helyezett a Győri Járásbíróság.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.