szerző:
Csikász Brigitta
Tetszett a cikk?

Megtiltották a rendőröknek, hogy a saját mobiljukat használják szolgálat közben. Márpedig számos esetben nagyon jól jön az alternatív hálózat: a tragikus kimenetelű augusztus 20-i tűzijáték idején vagy a tévészékház ostromakor is összeomlott a rendőrök rádiós összeköttetése. A Zsanett-ügyben megvádolt rendőröket is a mobiljuk mentette meg.

Július elsején gyereke született az egyik budapesti rendőrnek. Az örömteli esemény napján lépett életbe az új szolgálati törvény (hivatásosok szolgálati törvénye, vagyis hszt.), melynek értelmében a rendőrök a szolgálat idejük alatt nem hordhatják magukkal a privát mobiljukat. A rendőr felesége nem érte el a férjet a mobilján, a kollégák pedig csak a műszak után szóltak, hogy hívást kaptak, megindult a szülés.

A rendőrök a szolgálati idejükre vonatkozó korlátozásokból még keveset éreznek, a fenti eset is inkább azért jött ki rosszul, mert a rendőr kollégái nem szóltak oda neki rádión, pedig megtehették volna. A Belügyminisztérium a szolgálati fegyelem biztosításával, illetve a korrupció elleni harccal indokolt az új szabályozást, ennek értelmében nemcsak a mobiljukat nem tarthatják maguknál a rendőrök, hanem a bankkártyát és tízezer forintnál több készpénzt sem. Az utóbbi időben többször előfordult, hogy parancsnokok azon kapták beosztottjaikat, hogy munkaidőben belefeledkeztek a családtaggal, kollégával folytatott beszélgetésbe, a belügyeseknek ráadásul ez ingyenesen biztosított.

Ezzel együtt egyáltalán nem biztos, hogy rossz dolog, ha egy rendőrnél ott a mobilja, mert annak több funkciója megkönnyítheti, vagy éppen segítheti a munkáját – vélekedtek rendőri vezetők név nélkül a hvg.hu-nak. Akadt olyan eset, amikor a rendőrségi rádió használhatatlanná vált, mint a 2006-os augusztus 20-i viharban és csak telefonon tudtak a rendőrökkel kommunikálni vagy előfordult, hogy a készüléken múlott rendőrök sorsa, mint a Zsanett-ügyben, amelyben a rendőröket az mentette meg a börtöntől, hogy mobiljuk náluk volt (erről bővebben kicsit lejjebb írunk).

©

A korlátozások egyébként enyhébb formában eddig is megvoltak, csak nem tudták szankcionálni a be nem tartásukat. A hvg.hu információi szerint a rendelet végrehajtását többféle módon oldják meg: van, ahol a telefont és a többi holmit egy arra kijelölt embernek kell leadni, míg máshol a saját szekrényükbe zárják el az értékeiket a rendőrök, de olyannal is beszéltünk, akinek a főnökei még nem vezették be a mobil- és a készpénzleadást. És találkoztunk olyan rendőrrel is, aki idős, beteg édesapjára hivatkozva viszi magával csak azért is a mobilt, még akkor is, ha neki sem szabadna. A parancsnok egyébként az efféle szempontokat méltányolhatja (lásd alábbi keretes írásunkat).

A parancsnok lehet engedékeny
A szolgálat alatt birtokban tartható vagyontárgyak és egyéb eszközök szabályozására vonatkozó ORFK-utasítás előkészítése még folyamatban van – közölte a hvg.hu megkeresésére az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata. A belügyminisztériumi (BM) rendelet alapján azt fogják benne szabályozni, hogy a tárca irányítása alatt álló, rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományú tagjai milyen vagyontárgyakat, magáncélú telekommunikációs eszközöket, készpénzt és készpénzt helyettesítő eszközt tarthatnak maguknál – írták a tájékoztatásban. A BM részéről egyébként a korábbi megkeresésünkre azt válaszolták, hogy a parancsnok méltánylást érdemlő esetekben engedélyezheti, hogy a rendőr kivihesse magával a mobilját, ám egyéb rendkívüli esetben csak szolgálati telekommunikációs eszközön érhető el a rendőr.

A korlátozott használat jobb lenne

A telefonos szabályt többen kritizálták a hvg.hu-nak, azt mondják, hogy egy okostelefon a rendőrnek segíthet a helyszín rögzítésében, hangfelvétel készítésében, vagy ha az interneten gyorsan utána kell nézni valaminek.  A Zsanett-ügyben a rendőröket az mentette meg a börtöntől, hogy náluk volt a telefonjuk. Ez volt az az ügy, amikor egy fiatal nő azt állította, hogy egy rendőri igazoltatás alkalmával öt rendőr feltartóztatta, ketten közülük néhány utcával arrébb megerőszakolták, amit a másik három végignézett. Miután az ügyészség az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntette, a nő által indított pótmagánvádas eljárás is jogerősen elbukott. Ebben fontos szerepe volt a mobiltelefonok cellainformációinak, melyek segítségével be lehetett határolni a rendőrök, illetve A. Zsanett mozgását – ezek alapján kizárható volt, hogy a rendelkezésre álló rövid időszak alatt az erőszak megtörténhetett.

©

A felmentő ítélethez a térfigyelő kamerák felvétele mellett az egyenruhások mobiltelefonjainak cellainformációi is hozzájárultak – erősítette meg a hvg.hu-nak Magyar György, aki az ügyben az egyik védő volt. Szerinte kétélű dolog, hogy az egyenruhásoknál ezentúl nem lehet ott a saját mobiljuk. A Zsanett-ügy alapján – mint megjegyezte – a telefonja megvédheti a rendőrt, de lebuktathatja is őt, illetve visszaélés elkövetésére is alkalmas lehet. „Volt olyan ügyem, amelyben a rendőr azért hagyta el a szolgálati helyét, hogy a vesztegetési pénzt átvegye, amit a mobiljának a cellainformációi alátámasztottak. Mint annak a rendőrnek az esetében is, aki a számára kijelölt intézkedési helyről úgy ment el cigit vásárolni, hogy arra nem kért engedélyt a főnökétől” – mondta Magyar, aki arra szavazna, hogy a rendőr magánál tarthassa a mobilt, de csak korlátozottan használhassa.

Miért is jó, ha ott a rendőrnél a mobil?

A dologhoz hozzátartozik, hogy a rendőrök egy részének jár a szolgálati mobiltelefon, de egyáltalán nem mindenkinek. A hvg.hu tudomása szerint a Zsanett-ügyben érintett rendőröknél is csak a parancsnok rendelkezett céges mobillal. Mint egy volt rendőri vezető megjegyezte, nagyjából nyolcszáz emberből állt akkor a bevetési egység a Rendőri Biztonsági Szolgálatnál, az egykori Rebisznél (ma: Készenléti Rendőrség) és ennyi ember számára hatalmas költséget jelentett volna a mobiltelefon vásárlása, illetve az utánuk keletkező forgalmak fedezete.

Akadt olyan rendőri középvezető, aki sérelmezte, hogy a szabályozás diszkriminatív, hiszen csak a közterületen szolgálatot ellátókkal szemben írja elő a korlátozást, a nyomozókra például nem vonatkozik. Többen arra hivatkoztak, hogy a rádiós kapcsolat nem mindig működik, például „térerő hiányában vidéken az EDR behal, vagy lemerül az akkumulátor.”

2006.
©

Egy egykori vezető azt hozta fel, hogy tömegrendezvények biztosításánál sincs annyi rádió, mint amennyi rendőr. "2006-ban az augusztus 20-i tűzijáték idején kitört, több halálos áldozatot követelő vihar alatt vagy a néhány hónappal később, az MTV-székház ostromakor is problémák voltak a rádióforgalommal, és csak mobilon lehetett a kollégákkal tartani a kapcsolatot."

Van még egy érdekes gyakorlati szempont: a rendőrségi rádión is lehet privát beszélgetést folytatni, vagyis ha a parancsnok rádión csak egyetlen beosztottjával akar beszélni, akkor vele egy mobilhoz hasonlóan működik. Viszont ilyenkor a többi rádiós forgalmazási csatorna nem működik, vagyis ez esetben a központból érkező egyéb utasítás nem jut el a rendőrhöz, akkor sem, ha sürgős helyzet van. Ha viszont mobilon tárgyalnak, akkor ez a veszély nem fenyeget.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Csikász Brigitta Itthon

Több pénzért kevesebb jogot ad a kormány az egyenruhásoknak

A kormány az egyenruhások helyzetét javító életpályamodell elfogadását az új szolgálati törvény megszületéséhez kötötte a rendőröknél és a honvédségnél is. Míg az utóbbiak esetében ez már másfél éve megszületett, a rendvédelmiseknél még csak most kerül rá sor, amelynek köszönhetően egy sor korlátozást kaphatnak a nyakukba a rendőrök: korlátozzák a netes kommentelést, és készpénzt sem tarthat magánál szolgálat alatt a rendőr.