"Vida Ildikót rengeteg alaptalan és nemtelen támadás érte. Soha egyetlen bizonyíték sem került elő, amely alátámasztotta volna azokat a vádakat, amelyeket az Egyesült Államok akkori követségi vezetése és az ellenzék megfogalmazott vele szemben" – mondta Rogán Antal a Magyar Hírlapnak.
Hozzátette, Vida Ildikót akkor is megvédte a Fidesz-frakció, és ő most is szeretné megvédeni a személyét, a magánélet szempontjait pedig megérti és el is fogadja. Rogán szerint az új adóhivatali vezető lehetőséget teremt majd arra, hogy az új, vállalkozásbarát szemléletet meghonosítsák az adóigazgatásban.
Az interjúban a frakcióvezető arról is beszélt, hogy a mostanihoz hasonlóan 2017-ben és 2018-ban is már az év közepén el akarják fogadtatni a költségvetést az Országgyűléssel, mert ez segítené a kiszámíthatóságot a gazdasági élet szereplői számára.
Rogán elégedetten beszélt a gazdaság növekedéséről, és megjegyezte, hogy míg az országnak 2010 előtt 1,8 millió adófizetője volt, jelenleg több mint négymillióan dolgoznak, és a négy-öt évvel ezelőtti állapothoz képest többen is adóznak. A különadókra kitérve közölte, azokat "lehet mérsékelni, átalakítani, de új közteherviselés nélkül nincs adócsökkentés".
A határzárral kapcsolatban azt mondta, a tendencia folytatódása esetén akár a két-háromszázezret is elérheti az illegális határátlépők száma, ezért különösen indokolt, hogy novemberre átadják a szerb-magyar határon a kerítést. Hozzátette, hogy személyesen nem tud jobb megoldást a helyzetre. Azt mondta, hogy február elején a kormány még bízott az uniós megoldásban, de mivel ilyen nem született, lépéskényszerbe került az ország.