30 éves szerb embercsempészt ítéltek el

A szerb férfi feladata az volt, hogy a Kelebián várakozó húsz, úti okmányokkal nem rendelkező migránst fizetség ellenében Ausztriába vigye. A rendőrök feltartóztatták, elfogták, most pedig felfüggesztett börtönre ítélték Kiskunhalason.

  • MTI MTI
30 éves szerb embercsempészt ítéltek el

Jogerősen egy év börtönbüntetésre ítélt a Kiskunhalasi Járásbíróság egy 30 éves szerb embercsempészt, büntetésének végrehajtását azonban két évre felfüggesztette és kiutasította az országból – tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t. 

Négyessyné Bodó Marianna ügyész közleménye szerint a szerb férfi ismeretlen megbízóitól egy furgont vett át, amellyel július 22-én a kelebiai határátkelőhelyen belépett Magyarországra. Feladata az volt, hogy a Kelebián várakozó húsz, úti okmányokkal nem rendelkező migránst fizetség ellenében Ausztriába vigye. 

Kelebia közelében a rendőrök a gépjárművet feltartóztatták, majd a vádlottat a bevándorlókkal együtt elfogták. 

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség még az őrizet ideje alatt bíróság elé állította a férfit, és a Kiskunhalasi Járásbíróság két nap alatt meghozta az ítéletet.