szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Városliget Zrt.-t vezető Baán László szüleinek Dembinszky utcai társasháza lett az egyik első nyertese a Városliget Zrt. pályázatának. Egymillió forintot kapnak a homlokzat és az udvar zöldebbé tételére – írja az Index. Baán László úgy reagált: sem a szülei, sem ő nem tudott arról, hogy az érintett társasház pályázott, illetve nyert. A pályázatot érvénytelenítik.

A pályázattal a Városliget beépítését akarják népszerűsíteni. A Városliget Zrt. a tavasszal tette közzé a „Zöld a Ligeten túl” című felhívást, amelyben 1 millió forintot ajánlottak fel VI., VII. és XIV. kerületi társasházaknak „zöldítésre” – olvasható a cikkben.

Az egyik nyertes a Dembinszky utca 4. lett, itt van a Városliget Zrt.-t vezető Baán László miniszteri biztos szüleinek lakása is. Nyert még egy VI. kerületi, egy zuglói és egy másik Dembinszky utcai pályázó nyert, egy VII. kerületi bérház pedig különdíjat kapott.

Az Index megkereste a Városliget Zrt.-t az ügyben. Ott azt állították: véletlen, hogy a miniszteri biztos szülei abban a házban laknak, amely egy kitűnő pályázatot adott be.

Horn Márton, a cég kommunikációs vezetője azt mondta: az Index leveléből értesültek Baán László szüleiről, ezért nekik is ellenőrizni kellett az információ valódiságát. A pályázatra beküldött több mint húsz pályamunka elbírálását a társaság és a Főkert közösen végezte. Horn hozzátette: biztos benne, hogy Baán László sem tudott a ház pályázatáról.

A miniszteri biztost szabadsága miatt nem lehetett elérni.

Baán László
Fülöp Máté

Az információt előásó Várnai László zuglói képviselő szerint nehezen hihető, hogy a Városliget Zrt.-nél nem tudtak Baán Dembinszky utcai kötödéséről. A gyanús pályázat csak megerősíti abban, hogy az egész Liget-projekt magánérdekeket szolgál – tette hozzá a politikus.

Baán állítólag nem tudott a szülői ház nyertes pályázatáról

A cikkre rövid közleményben reagált Baán László. Állítása szerint az Indextől értesült arról, hogy az érintett társasház is pályázott, és nyert. Azonnal utasította a Városliget Zrt.-t, hogy érvénytelenítsék a ház pályázatát, valamint tegyék nyilvánossá a beérkezett pályázatokat.

A pályázaton elinduló társasházban lakó idős szülők sem tudtak arról, hogy a több mint 40 lakásos társasház pályázott az ingatlan zöldítésére – tette hozzá a miniszteri biztos.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!