A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Kellemetlenséget okozhatnak, de semmilyen egészségügyi veszélyt nem jelentenek azok a víz felszínén lebegő algagyepdarabok, amelyeket az utóbbi napokban láthattak a Balatonon strandolók a tó több pontján – erre hívták fel a figyelmet a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének szakemberei.
"Az utóbbi évek látványos vízminőség-javulása a lebegő mikroszkopikus algák mennyiségének csökkenésével járt. A vízben korábban tömegesen elszaporodó egysejtű algák leárnyékolták az üledék felszínét, de a vízminőség javulásának köszönhetően szélcsendes időben most már a tó egész területén lejut a napsugárzás a tó fenekére, így ott egy sajátos üledéklakó algaflóra tenyészik, amelyet elsősorban nagy testű kovamoszatok és fonalas algák alkotnak" – magyarázzák az MTA honlapján.
Vörös Lajos és Somogyi Boglárka, az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének kutatói rámutattak: ezeket az algákat a vizet vizsgáló szakemberek csak akkor látják, ha erős szélben felkeveredik a tó üledéke.
Magyarázatuk szerint az utóbbi napok, hetek szélcsendes időjárása elősegítette ennek az algagyepnek a kifejlődését. A gyepben zajló fotoszintézis során oxigén termelődik, amely buborékok formájában válik ki az algagyepben, a gázbuborékok pedig a felszínre emelik az algákat a hozzájuk tapadt üledékrészecskékkel együtt. Ezek a kisebb-nagyobb – pénzérme nagyságú vagy akár tenyérnyi méretű – algagyepdarabok úsznak a víz felszínén, a szél hatására néhol összegyűlnek, kellemetlenséget okozva a strandolóknak. A szél erősödésével a jelenség meg fog szűnni – olvasható a közleményükben.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Az ír rapegyüttes Izrael-ellenes jelszavakat hangoztatott.
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.