szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Jelenleg mintegy kétezren várakoznak a helyi sátortáborban, szintén kétezren pedig már el is indultak a szerb–magyar határ irányába, tehát egy-két napon belül újabb hullám érheti el Magyarországot.

Hétfőn a kora hajnali órák óta több mint ötezren érkeztek Szerbiába Macedóniából, és újabb óriási migránshullámra lehet számítani az elkövetkező napokban a macedón–szerb határon – értesült a magyar közmédia Presevóban tartózkodó tudósítója. Ez az eddig legnagyobb emberáradat, néhány óra leforgása alatt ilyen sokan még nem érkeztek a nyugat-balkáni országba. Huszonnégy óra alatt eddig a legtöbben augusztus 23-án léptek be Szerbiába Macedóniából, akkor több mint hétezer menekült lépte át a határt, hétfőn várhatóan ennél többen érkeznek.

Presevóban jelenleg mintegy kétezren várakoznak a helyi befogadóközpont előtt, hogy nyilvántartásba vegyék őket, és megkapják a 72 órás tartózkodást biztosító engedélyt. A dél-szerbiai várostól mintegy 8 kilométerre, közvetlenül a határtérségben található, két héttel ezelőtt létesített miratováci sátortábor szinte teljesen kiürült reggelre. Feltételezhetően ők mind a szerb-magyar határ felé indultak.

A helybéliek arról számoltak be, hogy egyes magán busztársaságok papírok és nyilvántartásba vétel nélkül is elszállítják a migránsokat Belgrád és a szerb–magyar határ irányába. Belgrádból naponta több tucat, migránsokkal teli autóbusz indul a magyar határ mellett fekvő Szabadka, Magyarkanizsa és Horgos felé.

Túry Gergely

A Szíriából érkezett menekültek azt mondják, hogy országukból 8-9 nap alatt jutottak el Dél-Szerbiába. Ez az út néhány hónapja még hetekig, hónapokig tartott, de most már gyorsabban tudnak áthaladni a Szíria és Szerbia közötti országokon. 

Gignac Emmanuel, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának presevói képviselője szerint a napokban újabb óriási menekülthullám várható, ugyanis szombatról vasárnapra ötezer menekült várakozott a görög–macedón határnál, további ötezren tartották a görög–macedón határ felé, és újabb ötezren már úton voltak Szerbia irányába, és számítani lehet újabb többezres csoportokra is. 

A hivatalos adatok szerint Szerbián ebben az évben több mint 120 ezer menekült haladt át. Aleksandar Vulin szerb szociálisügyi miniszter hétfőn a szerbiai közszolgálati televízióban megismételte, hogy a menekültek nem akarnak Szerbiában maradni, az a céljuk, hogy minél hamarabb eljussanak az Európai Unióba. 

A befogadóközpontokban azonban így is fogytán vannak az élelmiszerkészletek, Szerbiának segítségre van szüksége. A határzár ellenére is mintegy 15 ezren jutottak el a célországokba, és ez a tárcavezető szerint jól bizonyítja, hogy a határ lezárása nem jelent megoldást a menekülthelyzet kezelésére.

A menekültek először Görögországból Macedóniába mennek, ahol 72 órán át tartózkodhatnak, onnan pedig Szerbiába, ahol szintén 72 órájuk van arra, hogy továbbmenjenek. Ez idő alatt Presevóból a szerb fővárosba, majd a magyar határhoz közeli településekre utaznak, hogy onnan útra kelve kíséreljenek meg átjutni a zöldhatáron. Presevóból a magyar határig személygépkocsival 8-9 óra alatt lehet eljutni, autóbuszokkal – ahogyan a migránsok általában közlekednek – ez az út néhány órával tovább tart.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!