Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Valóságos darázsfelhőből szedték ki azt a 60 éves férfit, aki napokig étlen-szomjan várta a halált egy nyolcadik kerületi park padján. A lábán lévő kötés alatt kukacok nyüzsögtek, és valószínűleg az utolsó pillanatban kapott segítséget – írja a Blikk.
A lap szerint az idős férfi négy napig várta egy padon a II. János Pál pápa téren, hogy megegyék a darazsak. Valószínűleg a lába fájt már annyira, hogy nem volt képes megmozdulni. Valaki végül mégis mentőt hívott hozzá, de a darazsak miatt nem tudták megközelíteni.
Boros Tibor méhrajbefogó segítségét kérték, aki azt mondta, hogy a csontsovány ember körül több száz darázs repkedett. Miután hozzá tudtak férni a mentők, leszedték a kötést a lábáról, amelyen csontkukacok nyüzsögtek.
A bácsi alig tudott már beszélni, kórházba vitték, a Blikk úgy tudja, hogy egyik lábát amputálni kellett.
Szeles Géza igazságügyi orvosszakértő szerint az idős embernek már csak órái lehettek hátra, amikor megtalálták, a segítség éppen időben jött. A rovarok, lárvák méretéből ítélve a férfi megtalálása előtt néhány nappal kerülhettek rá a rovarok, és biztosan a halálát okozzák, ha nem kap segítséget.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.