Sokkal több szemüvegesnek kéne lennie Magyarországon

Másfél millió ember nem jár rendszeresen látásvizsgálatra Magyarországon, és bár szüksége lenne rá nem hord szemüveget, vagy nem megfelelő szemüveget használ – mondta Tóbiás Richárd, a Magyar Látszerészek Szövetségének elnöke a köztévében.

  • MTI MTI
Sokkal több szemüvegesnek kéne lennie Magyarországon

A felmérések alapján a világon minden második embernek lenne szüksége valamilyen látásjavító eszközre, szemüvegre vagy kontaktlencsére – mondta Tóbiás Richárd, a látszerészszövetség vezetője.

Közölte, Magyarországon 3,5 millió ember hord szemüveget, és 3-4 évente vásárol újat. Ez utóbbi az elnök szerint a látáskultúra fejlődését jelzi, mert korábban az emberek ötévente vettek új szemüveget.

A szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy a látás természetes romlása nem betegség. Véleménye szerint évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene a látását. Kitért arra is, hogy a boltokban vásárolható előre gyártott szemüvegek az emberek nagy többségének nem megfelelőek.

Minden októberben, a látás hónapjában a Magyar Látszerészek Szövetsége szűrőprogramot indít, az ingyenes vizsgálatokon – országszerte 300 helyen – az elmúlt évben már 64 ezren jelentek meg – jelezte Tóbiás Richárd.