szerző:
MTI

Az igazságügyi miniszter szerint szükség van Magyarországon egy közigazgatási felső bíróságra, amely csúcsszervként működne, oda kerülnének a közigazgatás legfontosabb ügyei. A javaslathoz kétharmados parlamenti támogáts szükséges. Beszélt Répássy Róbert államtitkár leváltásáról is, akivel meg volt elégedve, de a megváltozott feladatok sroán nem számítanak munkájára.

Trócsányi László egy miskolci konferencián felvetette egy közigazgatási legfelsőbb bíróság ötletét, ahol a közigazgatási szempontból kiemelt ügyeket tárgylahatná. Hozzá sorolná a gyülekezési jog, a szabályozó hatóságok tevékenységének ellenőrzése, emellett ritka, de fontos ügyeknek vagy közigazgatási szerződéseknek a meghatározó eseteit is.

"Nyilván a politikai pártokkal is egyeztetni kell" - utalt a miniszter arra,hogy mindenképp szükséges a parlamenti kétharmad támogatása.Trócsányi hisz abban, hogy szakmai kérdésekről lehet egyeztetéseket folytatni, így van esély arra, hogy az új felsőbíróság létrejöjjön. Ez egy ötrészes, körülbelül száz szakaszból álló közigazgatási perrendtartás elkészítésének előfutára lenne a terveik szerint. A koncepció 2016. január végén kerülhet a kormány elé, ezután foglalkozhatnak az ehhez kapcsolódó szervezeti kérdésekkel, és ha jövőre elfogadják, akkor 2017-ben léphet hatályba az új törvény.

RépássyRóbert parlamenti államtitkári posztján történő váltásról iaz mondta Trócsányi az MTI-nek, hogy elégedett volt szakmai munkájával és tisztességével, a miniszterelnök azonban új politikai feladatokat bízott a minisztériumra, és ehhez új szereplőre van szükség, utódja egyelőre nincs.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Nagy durranásra készülhet napokon belül az Apple

Nagy durranásra készülhet napokon belül az Apple

Székesfehérváron veszélyes a levegő minősége a szmogtól

Székesfehérváron veszélyes a levegő minősége a szmogtól

Halálos motorbaleset Nyíregyházán

Halálos motorbaleset Nyíregyházán

Délután szavaz a brit parlament a Brexit-megállapodásról. Vagy mégsem?

Délután szavaz a brit parlament a Brexit-megállapodásról. Vagy mégsem?

Tokaj-Hegyaljáig még eljutott a román brutáltréler, aztán jöttek a rendőrök

Tokaj-Hegyaljáig még eljutott a román brutáltréler, aztán jöttek a rendőrök

Beindult a NASA Marsra kiküldött robotvakondja

Beindult a NASA Marsra kiküldött robotvakondja