szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Áder János köztársasági elnök is megemlékezett a kedden elhunyt egykori államfőről, méltatva politikusi és emberi hozzáállását.

"Az aradi vértanúk nemzeti gyásznapján, 93 esztendős korában eltávozott az élők sorából Göncz Árpád, az 1990-ben ismét szabaddá és függetlenné vált Magyarország első köztársasági elnöke. Személyében olyan honfitársunkat veszítettük el, aki a hazafiság, a demokrácia és az emberiesség európai értékrendjéhez volt hű egész életében. Jogászként az igazságot, hazafiként a szabadság ügyét, íróként a kimondott szó felelősségét, politikusként és államfőként az emberi tisztességet képviselte.

Amikor az első szabadon választott országgyűlés köztársasági elnökké választotta, államfői krédójaként már első beszédében elmondta, hogy nem fél a vitáktól, és nem fogja véka alá rejteni a véleményét, mert bízik az igazság erejében.

Göncz Árpád történelmi időkben lett államfővé, és illő, hogy emléke történelmi személyiségként maradjon meg emlékezetünkben. Politikai nemzetünk az 1990-ben újjászületett demokratikus Magyarország első köztársasági elnökét tiszteli és gyászolja Göncz Árpád elnök úr személyében." - írja búcsúzó nyilatkozatában Áder János.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!