K. Károly az első rablást hétfőn 11 óra 15 perc körül a Thököly út és a Hungária körút kereszteződésében követte el: késsel fenyegetett meg valakit, majd ellopta a mobilját és elmenekült.
Nem sokkal később, 12 óra 30 perc körül a Bosnyák téren beszélgetésbe elegyedett két személlyel, akiktől színlelt indokkal elkérte a mobiljaikat. A sértettek az elkövetőnél egy fegyvert vagy annak utánzatát látták, ezért engedelmeskedtek neki.
A férfi ezután 13 óra 45 perckor a X. kerületben, a Kőbányai úton található egyik gyorsétteremben két gyerekkel a mosdóba ment, ahol elkérte a mobiltelefonjaikat, majd távozott a helyszínről.
A gyanúsított megalapozottan gyanúsítható egy negyedik rablással is, amelyet 21 óra 40 perc körül a XIII. kerületben, a Papp Károly utcában található benzinkúton követett el. A gyanú szerint az ott dolgozó alkalmazottakat egy késsel megfenyegette, majd a kasszában lévő pénzt ellopva elmenekült a helyszínről.
A 29 éves férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablási Osztályának és a Bűnügyi Bevetési Osztályának nyomozói 23 óra 20 perckor elfogták és előállították – olvasható a police.hu honlapon.