A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Mindössze néhány kilométerrel a gépjárműlopás helyszínétől árokba csúszott az ellopott autóval egy román autótolvaj a 43-as úton, Magyarcsanád közelében – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
A tulajdonos csütörtök délután jelentette be, hogy az autóját ellopták az udvaráról. A járművet nyitva hagyta, az autóban az indítókulcs is benne volt.
A rendőrök az autót a 43-as és a kövegyi út kereszteződésében lévő körforgalom közelében találták meg. A kocsi lesodródott az útról, és az árokba csúszott. Az autótolvajt, aki csak hámsérüléseket szenvedett, a helyszínen elfogták.
A 41 éves román állampolgár ellen lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A férfi a kihallgatásán nem tett vallomást.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.