„Franciaország háborúban áll”, mondta a párizsi merényleteket követően Francois Hollande köztársasági elnök. Mivel Franciaország az Európai Unió tagja, az EU-t érte támadás, vonta le a következtetést a hétfői parlamenti beszédében Orbán Viktor. És mivel Magyarország is a közösség része, mi is háborúban állunk.

A kormányfő hivatkozhatott volna a közös NATO-tagságra is. A szervezet alapokmányában szereplő 5-ös cikkely amúgy is kimondja, hogy ha egy tagállamot külső támadás ér, azt az egész NATO-elleni támadásként kell felfogni, és a többi tagállamnak is kötelessége a megtámadottat támogatni fegyveres erővel vagy egyéb eszközökkel. Ráadásul a NATO kifejezetten egy védelmi, katonai jellegű szervezet, miközben az EU-nak pont egyvalamije nincs – közös hadserege. (Igaz, azóta a német külügyminiszter már elmondta: nem hiszi, hogy alkalmazzák ezt a bizonyos 5-ös cikkelyt.)

Bevándorló terroristák

Orbán azonban természetesen nem véletlenül az EU-t tekinti vonatkoztatási pontnak: a beszéd hátralévő részében a terrorizmust összekötötte az Európába irányuló bevándorlással. Nagyjából úgy is lefordíthatnánk, hogy a bevándorlók (ha nem is mind, de belőlük egy is sok) potenciális terroristák, a menekültkvóta pedig nem más, mint a terroristák szétterítése Európa minden országára. Kösz, mi ebből nem kérünk, zárjuk le a határainkat, gazdaságilag amúgy sem bírja Európa szuflával. Orbán ugyanúgy érvel, ahogy azt eddig is tette – érezhetően az események megerősítették a hitében, és azt is érezheti, hogy politikai kalkulációja tökéletesen bejött. De valóban gyökeresen megváltoztatják a párizsi események a nemzetbiztonságról szóló vitát vagy a menekültkérdést?

MTI / Koszticsák Szilárd

Először is: kizárni ugyan nem lehet, de továbbra sincs egyértelmű bizonyíték rá, hogy a bevándorlásnak közvetlen köze lenne a terrorakciókhoz. Igaz, a merénylők utáni nyomozásnál szíriai útlevelet is találtak, a történetnek azonban része az is, hogy már hónapokkal ezelőtt, a magyarországi menekülthullám idején kiderült, a szíriai iratokat nagyipari tételben hamisítják, mert ilyen állampolgársággal a menekültügyi eljárás kimenetele nagyobb valószínűséggel lehet pozitív. Ráadásul a pénteki terrortámadások utáni nyomozás eddigi eredményei arra utalnak, hogy az összehangolt akciót többségében olyanok tervelték ki és hajtották végre, akik nem az elmúlt hónapokban bukkantak fel Európában, hanem itt élők leszármazottai. Tény, van köztük olyan, aki Görögországon keresztül érkezett – az eddigi információk alapján azonban nem ők tűnnek az erősebb vonalnak.

Orbáni életérzés

Orbán ugyanakkor nincs egyedül a véleménnyel, hogy Párizs megváltoztatott mindent, gyakorlatilag ez az életérzés uralja a hétvége óta a közösségi oldalakat. Pedig, ha őszinték vagyunk magunkhoz, eddig is tudtuk, hogy a terroristák bármikor és bármilyen módon lecsaphatnak, Európában is. Ami némileg új, hogy nem egy konkrét helyet támadtak meg, ahol például szerintük sértő kontextusban tárgyalták Mohamedet (Charlie Hebdo), hanem több helyszínen, szinte találomra lőttek és robbantottak. Ott, ahol tudhatták, hogy sokan vannak.

Nagyon fontos azt is megérteni, hogy a háború nem Párizs után kezdődik, hanem tart. A franciák Irakban már eddig is bombázták az Iszlám Állam állásait (a dzsihadisták bosszúja ezért is irányulhatott Franciaország ellen), és segéderőkkel ugyan, de mi is részt veszünk az ISIS elleni küzdelemben. Ha tehát szigorúan ebből indulunk ki, a nemzetbiztonsági kockázatok esetünkben sem párizsi eredetűek.

Francia katona Dél-Irakban

AFP / Mehdi Lebouchera

Visszafogott a helyzet értékelésénél Nagy László nyugállományú honvédezredes is. Mint mondja, ha a NATO 5-ös cikkelyének érvénybe lépését nézzük, erre egyetlen példa van. Szeptember 11. után, de ekkor sem keletkezett közvetlen katonai kötelezettsége egy NATO-tagállamnak sem, sőt az Egyesült Államok nem is igényelt közvetlen részvételt. Az afganisztáni hadműveletet a NATO maga is csak később „vette a nevére”, magyarázza a hvg.hu-nak. Szerinte (és ezzel megelőlegezte a német külügyminiszter véleményét) az 5-ös cikkely életbe lépése most nem várható, miként a londoni vagy a madridi robbantásos merényletek után sem következett ez be. Ráadásul az sem egyértelmű, hogy milyen hadműveletekhez kéne csatlakozni, amikor már az Iszlám Állam elleni koalíció régóta intéz légicsapásokat a terrorszervezet állásai ellen.

Külön kérdés, hogy az Iszlám Államot el lehet-e ismerni állam jellegű entitásnak, mivel egyes szakértők szerint szervezetek ellen egy állam nem állhat háborúban jogi értelemben – igaz, az 5-ös cikkely úgy fogalmaz, „a Felek megegyeznek abban, hogy egyikük vagy többjük ellen, Európában vagy Észak-Amerikában intézett fegyveres támadást valamennyiük ellen irányuló támadásnak tekintenek”, tehát bármilyen fegyveres támadás kiválthatja az 5-ös cikkely érvénybe lépését. Mások szerint a háború deklarálása szükségtelenül emeli az Iszlám Államot egy valódi államalakulat szintjére – ez ugyanis legfőbb törekvésük.

Amerikának jól jönne egy NATO-akció

Más szakértők szerint is kis esélye van annak, hogy Franciaország az 5-ös cikkely életbe lépését kérje a NATO-tól a párizsi terrortámadások után (bár egyre több helyről követelik ezt, például Marco Rubio republikánus elnökjelöltségért harcoló politikus is). Ez ugyanis gyakorlatilag magával hozná, hogy Párizs szárazföldi csapatokat is telepítsen Szíriába. Erre pedig csak akkor kerülhet sor, ha Washington álláspontja radikálisan megváltozik a kérdésben. Márpedig ez egyelőre valószínűtlennek tűnik: erre utal eddigi stratégiájuk, és ezt erősítik Obama elnök mostani nyilatkozatai is, amelyekben kizárta a szárazföldi beavatkozást az Iszlám Állam ellen.

Nagy László nyugállományú ezredes azonban nem olyan biztos ebben. Mint mondja, az Egyesült Államok már most 50 különlegesen kiképzett katonát küldött a térségbe, ami már harcoló alakulatokat jelent, mint ahogy mi is ott vagyunk az erbilli kiképzőállomáson a katonáinkkal – és mivel a felhatalmazás már megvan ezekhez az akciókhoz, a kiküldött katonák létszámán változtatni már csak technikai változás lenne. 

Ha Franciaország nem akar mást, csak többet bombázni, azt az 5-ös cikkely nélkül is megteheti, s meg is teszi. Más kérdés, hogy így legyőzhető-e az Iszlám Állam. David Cameron brit miniszterelnök szerint például: nem. Mindazonáltal az Egyesült Államok jelenleg kongresszusi megerősítés hiányában háborúzik Szíriában, egy NATO-felhatalmazás pedig Washingtonnak is jól jönne.

Amerikai katona egy török katonai bázison

AFP / Bulent Kilic

Nagy szerint inkább súlypont-áthelyeződések várhatóak a harctéren, még fokozottabb támadások indulhatnak, azaz a NATO-tagok igazából „nagyobb sebességbe váltanak”. Hogy ez nem jelenthet-e gondot a térségben lévő orosz haderő miatt? Nagy úgy látja, a felek, amióta az oroszok megjelentek Szíriában, napi, folyamatos kapcsolatban vannak, a parancsnokságok mindig egyeztetnek, nehogy súrlódások legyenek, azaz nehogy egymást lőjék a résztvevők. A fokozott részvétel ennek az egyeztetésnek, harmonizálásnak a fokozódását is jelentené – erre egyébként régóta kialakult gyakorlatuk van, hisz már a hidegháború alatt, Angolában vagy Afganisztánban is kínosan ügyeltek arra, nehogy közvetlen harcérintkezésbe kerüljenek.

Az azonban a párizsi események után fölöttébb valószínű, hogy fokozódik a titkosszolgálatok együttműködése, és növelik a felderítés erőforrásait – erre utaló jelek már hétvégén elhangzottak a nemzetközi sajtóban.

Akkor mire jó a háborús kommunikáció?

Az Iszlám Állam valójában azt akarja, mint annak idején Afganisztánban az Al-Kaida: belekényszeríteni a Nyugatot egy háborúba, hogy ebben kifejezésre jusson az ő „üzenetük”, azaz: a teljes muzulmán világ harcol az istentelen Nyugat ellen.

Márpedig ez az ISIS narratívája: valójában szó nincs az iszlám világról, csak egy nagyon veszélyes terroristahálózatról, amely antikapitalista, antinyugatos ideológiát tűzött a zászlajára, és leginkább csak azok között hódít, akik a globalizáció veszteseinek érzik magukat. Ők akarják, hogy Európa bezárkózzon, féljen, magára zárja a kapuit, és meggyőződésévé váljon, mégsem olyan tökéletes ez a színes, szabad világ, amelyben mindenki azt csinál, amit akar.

AFP / Kenzo Tribouillard