szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

Létrehozna egy kisebb, határellenőrzés nélküli zónát több EU-tagállam a jelenlegi schengeni területen belül, amelyből az első lapértesülések szerint Magyarországot is kihagynák.

Az Európai Bizottság csütörtökön jelentette be, hivatalos javaslatot kapott arra vonatkozóan, hogy jöjjön létre egy mini schengeni övezet a már létező schengeni zónán belül. A bizottság szóvivőjének tájékoztatóján egy egy újságíró kérdezett rá arra, igaz-e, hogy Hollandia szeretne egy ilyen övezetet.

Hollandia javaslatáról Thomas de Maiziere német belügyminiszter beszélt egy néhány órával korábbi berlini sajtóértekezletén. Azt mondta, holland kollégája beszámolt neki arról, hogy a holland kormány tagjai megvitattak egy ilyen ötletet, majd ismertették ezt szövetségeseikkel is.

Maiziere erre azt mondta Ronald Plasterknek, hogy nem lelkesedik az ötletért. "A politikai célunknak annak kell lennie, hogy a schengeni övezet mint egész működjön jól. Minden más csak mellékes morfondírozás" - mondta.

A De Telegraaf című holland lap értesülése szerint mini-Schengenbe Ausztria, Németország és a Benelux-államok tartoznának bele és ezeknek az országoknak a határain kívül tranzitzónákat hoznának létre a menekültek számára.

Az AP hírügynökség később azt írta, a kisebb, határellenőrzés-mentes zóna létrehozása a schengeni övezeten belül sértené az uniós szerződéseket.

A kicsi Schengenből a holland lapinformáció szerint Magyarország mellett a többi kelet-európai EU-tag is kimaradna. Szlovákiában a Šanca nevű minipárt csütörtök délután már azt közölte, Robert Fico kormányfő elhibázott menekültpolitikája miatt kizárhatják Szlovákiát a schengeni övezetből - jelentette a pozsonyi Új Szó című magyar nyelvű lap.

A beszámoló felidézte, hogy jelenleg 22 ország tagja az unió schengeni övezetének, és további négy nem EU-tag ország (Svájc, Norvégia, Izland és Liechtenstein) polgárai közlekednek szabadon a zónában.

Kékkel a jelenlegi tagok, sárgával a felvételt kérők
©

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Bár még nincs is vakcina, egy magyar cég már a fizetős oltásra készül

Bár még nincs is vakcina, egy magyar cég már a fizetős oltásra készül

394 lóerő és zöld rendszám: Magyarországon az új hibrid 5-ös BMW

394 lóerő és zöld rendszám: Magyarországon az új hibrid 5-ös BMW

Maradona utcagyerekből Aranykölyök lett, majd megjárta a mennyet és a poklot

Maradona utcagyerekből Aranykölyök lett, majd megjárta a mennyet és a poklot