szerző:
hvg.hu

Személyi szabadság megsértésével gyanúsítják a 31 éves férfit, aki órákra a szerepi pálya öltözőjébe zárt két gyereket.

Személyi szabadság megsértése miatt nyomozott a rendőrség egy 31 éves férfi ellen, aki a gyanú szerint két gyereket órákra és szándékosan bezárt a szerepi sportpálya öltözőjébe - írta a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság. A férfi ellen lezárták a nyomozást, az ügyészségnek vádemelést javasol a rendőrség.

A sportpályán dolgozó férfi augusztus 30-án este 7-kor, egy futballmérkőzés után az öltözőbe behívta azt a 12 éves és 13 éves gyermeket, akik a sportszerek pakolásában segíteni szoktak, majd kulccsal rájuk zárta az ajtót. A két fiú hiába kérte a gyanúsítottat, hogy engedje ki őket az öltözőből, mert a szüleik aggódni fognak értük. A férfi csak két órával később nyitotta ki, amikor egy hozzátartozó már dörömbölni kezdett az ajtón. A férfi ekkor az öltözőből kiengedte a gyermekeket, akik hazamentek és elmondták a szüleiknek, hogy mi történt.

Miután az egyik gyermek anyja bejelentette az esetet, a rendőrök a férfit otthonában elfogták és előállították a Püspökladányi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Új légitársaságot alapít a Wizz Air

Új légitársaságot alapít a Wizz Air

Nemkívánatos személlyé nyilvánított egy Nobel-díjas írót Szarajevó és Koszovó

Nemkívánatos személlyé nyilvánított egy Nobel-díjas írót Szarajevó és Koszovó

Fontos megállapítást tettek a kutatók a vízben szülésről

Fontos megállapítást tettek a kutatók a vízben szülésről

Vaddisznó agyara fúródott egy kutyába a Hajógyári-szigeten

Vaddisznó agyara fúródott egy kutyába a Hajógyári-szigeten

Nagyot bakiztak a fizetésekkel Orbánék, Áder a kezükre játszhatott

Nagyot bakiztak a fizetésekkel Orbánék, Áder a kezükre játszhatott

Orbán az EU-csúcsról: Nem győztünk, de esélyt teremtettünk a győzelemre

Orbán az EU-csúcsról: Nem győztünk, de esélyt teremtettünk a győzelemre