A roham azt jelzi, hogy az emberek bíznak az új kártyaformájú igazolványban, amely számos új biztonsági elemet tartalmaz a korábbihoz képest – mondta a KEKKH elnöke a műsorban. Ignácz István szerint az első nap, hétfőn csaknem 10 ezren, míg kedden 7 ezernél többen igényeltek új okmányt, míg korábban napi 3-4 ezren kértek személyit.
Arról is beszámolt, hogy 354 okmányirodát és kormányablakot szerelnek fel kártyaolvasóval, de akár otthonról is lehet majd ügyfélkaput nyitni, ügyeket intézni. Az első igénylők január 12-én vehetik kézbe az új személyazonosító okmányaikat.
Az új okmányt, amelynek tárolója már a TAJ- és az adószámot is rögzíti, nem csak azok kérhetik, akik igazolványának hamarosan lejár az érvényessége.