szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Baross úti épület födéme több helyen beszakadt, elhúzódik az oltás, az épületből egy embert a tűzoltók vittek ki, egy másik maga hagyta el a kigyulladt raktárt. A tűz a vonatokat is érinti: lassabban járnak egy szakaszon, mert a szél odaviszi a füstöt.

Hajnal óta ég egy négyezer négyzetméteres raktár Sopronban. A Baross úti épület födéme több helyen beszakadt, elhúzódik az oltás – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője hétfő az MTI-vel.

Ruskáné Takács Anita elmondta, hogy a soproni, a kapuvári, a csornai, valamint a szombathelyi hivatásos tűzoltók összesen hat vízsugárral, de csak kívülről tudják oltani a lángokat. Az épület egyik oldalán már megállították a tűz terjedését. A raktárt hőkamerával is vizsgálják és ventilátorral is átszellőztetik. 

Az épületből egy embert a tűzoltók vittek ki, egy másik maga hagyta el a kigyulladt raktárt. Egyikük sem sérült meg. Kivittek emellett négy gázpalackot is. 

Az épület a volt déli pályaudvaron található, több vasútvonal mentén. Mivel a szél arra felé fújja a füstöt, a vonatok csökkentett sebességgel közlekednek azon a szakaszon – tette hozzá a szóvivő.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!