Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) közölte, a Blikk csak akkor írhatja meg, hogy ki a HIV-fertőzött énekesnő, ha arra írásbeli felhatalmazást kap az érintettől.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) csütörtökön közleményt adott ki a Blikk kedden megjelent "Évek óta HIV-fertőzött a magyar sztárénekesnő" című cikkével kapcsolatban. Mint írták, bár a művész kilétét nem fedték fel, a cikk megjelenése óta naponta több információt tesznek közzé vele kapcsolatban, "manipulatív szövegezéssel" fokozzák a kíváncsiságot és gerjesztik a közérdeklődést a téma iránt.
A NAIH arra hívja fel a figyelmet, hogy "a példányszám, az olvasottság növelésére való törekvés azonban nem indokolhatja a magánszféra védelmének figyelmen kívül hagyását". A hivatal emlékeztet rá, hogy az egészségügyi dolgozóknak titoktartási kötelezettsége van, és a sajtószervek is felelősek a nyilvánossá tett információkért.
"A HIV-fertőzöttség olyan szenzitív, különleges adat, amelynek nyilvánosságra hozatalához jogszabályi felhatalmazás hiányában csak az érintett írásbeli hozzájárulása jelentheti a megfelelő jogalapot, akkor is, ha ismert személyről van szó. Az ismert személy, "celeb" nem jogi kategória, és e tény önmagában nem indokol szélesebb körű nyilvánosságot, különösen nem érzékeny információknak – pl. egészségi állapot, droghasználat, szexuális identitás – az internet nyilvánosságán keresztüli közzétételével" – írja a hivatal, vagyis a Blikk csak akkor teheti közzé valakinek a betegségét, ha az illető írásbeli felhatalmazást ad erre.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.