Giró-Szász András korábbi kormányszóvivő, államtitkár, illetve Orbán Viktor belpolitikai főtanácsadója tavaly novemberben vásárolta vissza korábbi cégét, a Strategopolis Kft.-t. A cég 2015-ben, valamint 2016-ban is szerződésben áll az MTVA-val.
A hírgyártásért havi 3,5 millió forintot fizetett 2015-ben az MTVA, ebből még lejött havonta nettó 300 ezer forint bérleti díj. Napi 17 hírblokkot készítenek, a közmédia szerint jelenleg 31 médiaszolgáltató 49 frekvencián használja a Giró-Szász cége által készített híreket. Azt viszont nem árulták el, hogy pontosan mely rádióknak mennyiért adják el a hangos híreket.
Az RTL Híradó szerint a Strategopolis az elmúlt években látványosan fejlődött. Míg 2010-ben, a kormányváltás évében 12 millió forint nyereséget termelt, addig 2014-ben már 281 milliót.
Giró-Szász András hétvégén az RTL Klubnak úgy nyilatkozott: szerinte tud független lenni egy olyan hírszolgáltatás, amelyet a miniszterelnök munkatársának cége végez. Arra hivatkozott, hogy ő csak tulajdonosa ennek a cégnek, tartalmi kérdésekbe elmondása szerint ő nem szól bele. Emellett munkatársai nem „generálják” a híreket, hanem csak felolvassák – mondta még. Érvei között szerepelt az is, hogy a hírblokkok összeállítói korábban egyebek mellett az RTL Klubnál, TV2-nél és internetes lapoknál dolgoztak, ahol nem vádolták őket elfogultsággal.