Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A kvótanépszavazás lehet majd a témája a legújabb állami reklámkampánynak, amelyre hárommilliárd forintot készül elkölteni a kormány – írja a Népszabadság.
Újabb nagyszabású propagandakampányba kezd a kormány az Orbán Viktor által szerdán bejelentett népszavazás előtt, az erre szánt pénzt viszont már jóval előbb elkülönítették – írja a Népszabadság.
A lap úgy tudja, a kormány közel hárommilliárd forintot készül elkölteni „lakossági tájékoztató kampányra", és több jel is arra utal, hogy részben ebből a pénzből buzdíthatnak majd a részvételre az uniós bevándorlási kvóta elutasításáról szóló népszavazás előtt. A Miniszterelnöki Kabinetiroda a lappal azt közölte, az „új tájékoztató kampányról" még nem született döntés".
A Népszabadság szerint ugyan arról még valóban nem döntöttek, hogyan és ki költi el a hárommilliárd forintot, de nem kell újabb közbeszerzés, a kabinetiroda alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal tavaly augusztusi 25 milliárd forintos közbeszerzésén ugyanis három konzorcium nyert: a Network (korábbi nevén: HG) 360 Reklámügynökség Kft., a Trinity-Sprint Konzorcium és a Mindshare Médiaügynökség Kft. Az új állami kampányokért ez a három cég versenyez egymást közt.
A kormány tavalyi bevándorlásellenes kampányára 300 millió forintot fordítottak, majd újabb 380 milliót a folytatására, a magyar reformok eredményeit hirdető reklámokra pedig 600 millió forint ment el. Szinte az összes állami pénzt a Network 360 Kft. költhette el, amelynek tulajdonosa Csetényi Csaba.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.