szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A kormánypártok és a Jobbik egyeztet a kormánnyal arról, hogy ki, miről, hogyan fog népszavazni a menekültkvóták ügyében. Kósa Lajos szerint a kötelező betelepítési kvóta nem a menekültekről, hanem egy eljárásról szól, ezért nem alaptörvény-ellenes erről szavazni.

Egyeztetnek a parlamenti frakciók a kötelező betelepítési kvótáról pénteken, az ötpártinak tervezett találkozón a kormány mellett a Fidesz, a KDNP és a Jobbik vesz részt.

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a megbeszélés előtt a népszavazás körülményeinek tisztázásával indokolta az egyeztetés összehívását.

Az alaptörvény módosításának szükségességét firtató kérdésre kifejtette: a menekültekről nem lehetne népszavazást tartani, mert nemzetközi jogszabályok vonatkoznak rájuk, a kötelező betelepítési kvóta azonban nem róluk, hanem egy eljárásról szól. Kósa szavai szerint a referendum egyszerre szól a kvótáról és az európai demokráciáról. A kormánypárti politikus utóbbit azzal magyarázta: az unió jogalkotó szervei olyan jogkörben hoznak döntést, amit nem adott át nekik senki.

©

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője úgy értékelt: a népszavazásnak a jövő generációi szempontjából is van tétje, mégpedig az, hogy milyen ország lesz Magyarország. Szakmai kérdésnek tartotta az esetleges alaptörvény-módosítást, szavai szerint ezt meg kell vitatni.

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője azt mondta: bízik benne, hogy a kormánypártok is nemzeti ügyként kezelik a problémát. Megjegyezte: nem gondolja, hogy az alaptörvény módosítása nélkül végre lehetne hajtani a népszavazást. Szerinte ügyes diplomáciával és külpolitikával Magyarország példát mutathat más tagállamoknak, és "lavinát indíthat el".

A tanácskozáson Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára és Héjj Dávid, a miniszterelnök feladatkörébe tartozó ügyekben szükséges társadalmi és kormányzati egyeztetéseket koordináló miniszterelnöki biztos képviseli a kormányt.

Az MSZP és az LMP országgyűlési frakciója nem képviselteti magát az egyeztetésen.

 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
A kormány mostantól akármennyit félretehet a járvány elleni védekezésre

A kormány mostantól akármennyit félretehet a járvány elleni védekezésre

Müller Cecília: Nincs dublőröm, én kaptam az oltást

Müller Cecília: Nincs dublőröm, én kaptam az oltást

Megváltozhat a Skoda százéves emblémája

Megváltozhat a Skoda százéves emblémája