A KDNP közleménye szerint a miniszterelnök évértékelőjén minden eddiginél jobban kirajzolódott, hogy melyek azok az eredményeink, amelyeket a polgári-keresztény kormányzás az elmúlt években produkált. Gondoljunk itt a pénzügyi stabilizációra, a családok támogatására vagy akár a magyar érdekek mentén történő külpolitika kiépítésére. S most mindez a 2015-ben kezdődött népvándorlás miatt veszélyben van! A KDNP egyetért a kormányfő helyzetértékelésével, miszerint mindannyiunk első számú érdeke és feladata, hogy megvédjük mindazt, amit európai kultúrának, közbiztonságnak, keresztény gyökereknek tartunk. Mi kereszténydemokraták is azt szeretnénk, ha Brüsszel és egész Európa a maga valóságában, reális szemmel látná helyzetét, ha képes lenne megvédeni önmagát és a kötelező betelepítési kvóta álmegoldása helyett az "öreg kontinens" észbe kapna, s Ázsia és Afrika konfliktusokkal terhelt országaiban igyekezne minél nagyobb segítséget adni embertársainak.
Kereszténydemokrata Néppárt: a kötelező betelepítési kvóta álmegoldás

Washington a NATO 5-ös cikkelyéhez hasonló védelmet biztosíthat Kijevnek
Zelenszkij: Olyan biztonsági garancia kell, ami a gyakorlatban működik, földön, vizen, levegőben
Vonatpótlás MÁV-módra: „Egy órája rostokolunk, tájékoztatást nem kaptunk”
Összeomlott a békéscsabai vonal.
A szolnoki polgármester nem várt Pintérre: „magunk oldjuk meg a közbiztonság kérdését”
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.