Abu-Dzabi érdeklődik a Magyarországról Lázárék által kiengedett, rejtélyes múltú Klimt-kép iránt
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
A szocialisták elnöke nyilatkozott lapunknak a salgótarjáni választásról.
Már kijelenthető, hogy a mai salgótarjáni polgármester-választáson az MSZP-DK és egy helyi szervezet által támogatott szocialista Fekete Zsolt egyértelmű győzelmet aratott. Az eredménnyel kapcsolatban nyilatkozott a hvg.hu-nak a szocialisták elnöke.
A valódi Magyarország egyértelmű választ adott Orbán Viktor ma délutáni beszédére, mondta a hvg.hu tudósítójának Tóbiás József. Az MSZP Salgótarjánban tartózkodó vezetője annyit tett hozzá, hogy elvárja, hogy a kormány tartsa tiszteletben a nép akaratát, és fölszólítja Becsó Zsoltot, a körzet országgyűlési képviselőjét, hogy támogassa a most megválasztott polgármestert.
Tóbiás szerint a tarjáni eredmény hitet és reményt ad Orbán Viktort leváltani szándékozóknak.
Kerestük a fideszeseket is, ám ők egyelőre nem akarták még kommentálni a történteket, annyit azonban megtudtunk, hogy jelöltjük gratulált már Fekete Zsoltnak.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
Különösebb hírverés nélkül alakítja át drasztikusan a kártyakínálatát több magyarországi bank.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.
Az izraeli miniszterelnök Washingtonban át is adta a jelölőlevelet az amerikai elnöknek.