A köznevelési kerekasztal kiállt az iskolák állami fenntartása mellett

Délután tárgyal a kormány által összehívott köznevelési kerekasztal a civilek 12 pontos követeléseiről, de már előtte arra jutottak, hogy az iskolákat azért állami kézben kell tartani.

  • MTI MTI
A köznevelési kerekasztal kiállt az iskolák állami fenntartása mellett

Egyetértés mutatkozott a köznevelési kerekasztal keddi ülésén abban, hogy a jövőben is szükség van az állami intézményfenntartóra – állapították meg a tanácskozás résztvevői.

Palkovics László oktatási államtitkár a kerekasztal keddi budapesti ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón elmondta: megkezdték az intézményfenntartó július 1-i átalakításával összefüggő kérdések megbeszélését. Jelezte, hogy délután megtárgyalják a civil közoktatási platform 12 pontos követelését is. Az államtitkár a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének követeléseiről azt mondta: meg fogják vizsgálni a tömörülés felvetéseit is. 

Pölöskei Gáborné, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ új vezetője arról számolt be, hogy a központ tartozásainak rendezését megkezdték, első ütemben 8,6 milliárdot utaltak át a tankerületeknek, és 90 ezer számlát fizettek ki. Kiemelte: nagyon gyorsan szeretnék a tartozásokat rendezni, ez az alapja a normális működtetés megvalósításának. Hozzátette: következő lépésként pár héten belül keretet kapnak az iskolák, amely a mindennapi működéshez ad számukra mozgásteret. A keretet, ahol kártyarendszer működik, arra utalják, ahol készpénzrendszer van, ott ilyen módon kapják meg.

MTI / Bruzák Noémi

 

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.